Ismét fellőtték a Varázshajót a Mennyei palotához, tajkonauták ültek benne

Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap az űrállomása kiépítésének befejezésére – jelentette a kínai állami sajtó.

2022. június 5., 08:38

Szerző:

Az űrállomásra harmadikként küldött, háromfős legénységet vasárnap, helyi idő szerint 10 óra 44 perckor, a Sencsou-14 (Varázshajó) fedélzetén bocsátották fel az északnyugat-kínai Kanszu tartományban található Csiucsüen kilövő bázisról.

Kevesebb mint tíz perccel a kilövést követően az űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt. Az űrhajó a tervek szerint Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomás központi moduljához csatlakozik majd. Az űrállomásra tavaly október 16-án felküldött, Sencsou-13-as misszió esetében a teljes útidő a dokkolásig hat és fél órát vett igénybe. 

Az előző misszióhoz hasonlóan a három tajkonauta (kínai űrhajós) hat hónapot tölt majd az űrállomáson. Csen Tung 2016-ban 33 napot töltött az űrben a Sencsou-11-es misszió keretében, beállítva a kínai űrhajósok űrben töltött idejének korábbi rekordját, amelyet végül a Sencsou-13-as misszió tajkonautája, Vang Ja-ping döntött meg. A mostani missziónak az előzőhöz hasonlóan szintén van egy női tagja, Liu Jang, aki 2012-ben elsőként járt az űrben a női tajkonauták közül. Caj Hszü-cse, a misszió harmadik tagja első küldetésén vesz részt. 

Tartózkodások idején küldik majd fel a tervek szerint az űrállomás laboratórium-moduljait, valamint egy rakományszállító űrhajót. Az előző misszióval ellentétben továbbá az űrhajósokat az űrállomáson váltja majd a következő misszió legénysége, vagyis csaknem egy héten át egyszerre hat tajkonauta tartózkodik majd az űrállomáson. 

A tajkonautáknak feladatai közé tartozik egyebek mellett a robotkarok tesztelése, űrséták, valamint űrkutatási ismeretterjesztő órák megtartása kínai fiatalok számára.

(Kiemelt képünk illusztráció. Nie Haj-seng (k), Liu Po-ming (j) és Tang Hung-po kínai űrhajós a leszállóegység mellett, miután a Föld körül keringő Tienkung (Égi Palota) kínai űrállomásról visszatért a Földre az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen fekvő Tungfeng leszállóhelyen 2021. szeptember 17-én. Az asztronauták a Tienkung űrállomás első lakóiként az objektum előkészítésén dolgoztak három hónapot. MTI/EPA/Hszinhua)