Hozz rá víg esztendőt

Víg esztendőnek 1989-et Kis János filozófus és történelemcsináló nevezte, de korántsem bizonyos, hogy ugyanazt értjük ezen, mint ő. A demokratikus ellenzék meghatározó alakja bizonnyal arra gondolt, hogy borúra jött derű, hogy végül kivívták a sajtószabadságot, s a kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen létrejött a közjogi demokratizálás esélye.

A vígság emlegetésekor velem egy kobold incselkedik. A nagy váltás, mint minden történelmi sorsforduló, tele volt dermesztő és mulatságos jelenetekkel. Für Lajost például október 21-én ugyanazok választják köztársaságielnök-jelöltnek, akik Antall Józsefet e párt elnökévé.

Több mint másfél évtized múltán egy új televízióban hárman ülnek, vert csapat, a kamera előtt. Ott a volt köztárságielnök-jelölt, a volt drámaíró, a volt ügyvezető alelnök, hajdan állampárti főhivatalnok.

S ez utóbbi azt mondja, hogy Antall Józsefet az állampárt küldte be a rendszerváltó pártba.

Az interneten kereng egy fénykép a „három buta” címmel emez őszülő urakról. Érdemtelen minősítés. Ez a három ember a saját rendszerváltási stratégiáját siratja. Két év diktatúra kellett volna, kipucolni a volt állampártot, hirdette nemrégiben a másik.

Megejtő feledékenység. Egykoron napkeleti hercegnek érezték magukat, történelemcsinálóknak, s ezt még ma sem vitatnám el tőlük. A történelem nem válogat a szereplőkben, itt nincs rendező. Az mégis bizonyos, hogy az átmenetet a ma nagyon is kiokosodott urak az állampárt egyik részével, pontosabban Pozsgay Imrével kötött alku alapján képzelték el.

Pozsgayt, ahogyan az akkor szokás volt, Aczél György „találta ki” – a pártban nyomuló Grósz Károly és Berecz János ellenében. Az állampárt egész történetén átvonult az áhítatos vágy a marxizmus némiképpen földszagú, faluromantikától átitatott változata iránt. Révai József már a második világháború után titkos randevúra hívta Illyést és Németh Lászlót. S védelmet ajánlott a bosszút lihegő szocdemek, Horváth Zoltán, Faragó László és Justus Pál ellenében. Justus nevezte a vágyak tárgyát „árvalányhajas marxistáknak”.

Az MDF alakuló iratát Für Lajos és Kiss Gy. Csaba juttatta el Pozsgayhoz. Felesleges volt. Az árvalányhajas marxista a kerekasztal-konferenciák idején is megkapta az ellenzéki mozgalmakról szóló bizalmas jelentéseket.

A Hold utcai csarnok előtt beleütköztem Göncz Árpádba. Zöld lódenkabát védte a hidegtől, az arca beesett és meggyötört volt. Én egy hosszabb amerikai bértanításból érkeztem haza. Üzenetet is hoztam Árpádnak fontos amerikai íróktól, akiket ő magyarított. Göncz a börtönben tanult meg angolul, érzékeny s jó fordítóvá érett. William Styron rajongott Árpádért, óvó szavainak én lehettem a postása. Washingtonba ekkor még Grósz Károly járt az idősebb Bushhoz.

Aztán eljött az írószövetség tisztújítása az „annus mirabilis”, a csodák esztendejében. Csodák csodája, hogy Csoóri Sándor, az MDF alapítója, a politikus költő ellenében Göncz Árpádot választották meg. Azonos szavazatarányból döntöttek így vagy egyszavazatnyi többséggel – nem emlékszem.

Göncz számomra a rendszerváltozás emblematikus figurája lett, integratív személyiség, a tekintélye lehetetlenné tett minden boszorkányüldözést.

Az egykoron Bibó István perében halálra ítélt Göncz a Történelmi Igazságtétel Bizottságában Nagy Imre újratemetésének előkészítésében is részt vett Hegedűs B. András és Vásárhelyi Miklós társaságában. A mártír miniszterelnök ravatalához igyekezve Göncz fennakadt a biztosításon. Mivel bizonyította volna, kicsoda ő? A koporsót felváltva őrizte Németh Miklós akkori miniszterelnök, valamint – mások között – Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás. Egy fürge, tüzes fekete fiatalember gyújtó beszédet mondott, s az orosz megszállás végét hirdette meg.

Göncz Árpádot 1990 augusztusában a köztársaság elnökének választották. A beszédet mondó fiatalembert Orbán Viktornak hívták. A szervezők megállapodtak abban, hogy közvetlen politikai agitációra az eseményt nem használják fel. Csak Lezsák Sándor osztogatott MDF-karszalagokat, amíg le nem intették.

Göncz Árpád köztársasági elnök kormánytagok jelenlétében 1956-ra emlékezik a Kossuth téren 1992-ben. Az ünnepi szónoklatot megzavarják. 1956 emléke vízválasztója a rendszerváltásnak. Pozsgay 1989-ben egy akadémiai bizottság jelentésétől megtámogatva a rádió 168 óra című műsorában kijelenthette, hogy népfelkelés volt. Ez a maga korában is csak azt jelentette, hogy nem volt ellenforradalom. Az állampárt többi vezetője sunnyogott. Szűrös Mátyás szerint csak félig volt ellenforradalom.

Gönczre rátámadtak, s talán még máig sem tisztázott, honnan és hogyan kerültek szkinhedek a Kossuth térre.

Az Országgyűlés izgatottan vitatta meg az esetet. A volt állampárt képviselői közül Szűrös az elnököt hibáztatta. Volt azonban, aki megvédte. „El kell mondanunk önöknek, hogy megítélésünk szerint az ország fél. Az egzisztenciális félelem mellé fizikai félelem is társul. Nem önmagában néhány száz szkinhedtől fél ez az ország, hanem úgy gondoljuk, az ország attól tart, hogy a kormány gyanúba hozható, és összjátékkal vádolható meg:
a szélsőjobboldali erőszakos csoportokkal való együttműködés vádjával. A történtek – ha akarják önök, uraim, ha nem – ezt a gyanút, ismétlem: ezt a gyanút erősítik. Ezért a magunk részéről felszólítjuk a kormányt, hogy pártjai, miniszteriális szervei szakítsanak meg minden kapcsolatot a szélsőjobbos csoportokkal, és a lehető legkeményebben lépjenek fel a polgárok nyugalmát fenyegető csoportokkal szemben.”
Ezt Orbán Viktor képviselő mondta.

Arra még az árvalányhajas marxisták is emlékezhetnek, mit mondott a fiatal Marx. A történelemben minden kétszer ismétlődik. Először szomorújátékként, másodjára bohózatként. Nem lehet kifogásunk azellen, hogy gyakorta mindkét színjátékban ugyanazok lépnek fel. Orbán képviselő körül ismét feltűnt a furcsa pár, Bobcsinszkij és Dobcsinkij A revizorból. Két árvalányhajas népfelkelő a másik oldalról, Szűrös és Pozsgay. Aztán nagyokat mordul a köztársasági elnökség egykori jelöltje, Für Lajos. Ami pedig a szélsőjobbos csoportokat illeti, az egyiket maga rendszerváltó Lajos avatta a kerekasztal-tárgyalások egyik képviselője, Sólyom László jelen köztársasági elnök ablaka alatt.

A rendszerváltás a szereposztás némely gyengesége ellenére is jól megírt darab volt. Az oroszok kimentek, csatlakoztunk a NATO-hoz, az Európai Unióhoz. De már a hajnalok hajnalán is meghiúsult az állampárti elnök megválasztásának ötlete a szabad parlamenti választások előttre időzítve. Az úgynevezett négyigenes népszavazás volt az igazi forradalom, az MDF és az állampárt paktumának felülírása.

Ezt a történelmet sokféleképpen olvassák, és máris hamisítják. A békés átmenetre például az a magyarázat, hogy az állampárt ajándékaként jött létre. Végtére is a köztársaságot Szűrös Mátyás ideiglenes elnök kiáltotta ki. A másik nézet szerint a rendszerváltás még nem történt meg, új forradalomért kiáltanak, és bánják, miként a három veteránok, hogy nem csináltak diktatúrát, amikor kezükben volt a hatalom.