Különleges égi jelenség: így csak ritkán látni a bolygókat

Ritka égi jelenséget figyelhet meg, aki kora este megnézi majd a Holdat és a közvetlen környezetét.

2025. január 4., 13:28

Szerző:

Egy-egy égi jelenség mindig nagy érdeklődésre tart számot, ami nem is csoda, hiszen jellemzően nem túl gyakran fordulnak elő: bizonyos látványosságokra akár éveket vagy évtizedeket is várni kell, mire ismét megfigyelhetőek lesznek. Ezúttal is ilyesmire készülhetünk: a Hold elfedi majd a Szaturnuszt – hívta fel a figyelmet a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Az esemény az év első hónapjának egyik leglátványosabb jelensége lesz a szakemberek szerint, így kora este mindenképpen érdemes lesz az eget kémlelni. A 25 százalékos fázisú Hold sarlója mögött eltűnik majd a fényes bolygó, erre pontban 18:45-kor kerül majd sor, ám a jelenség csak 42 másodpercig tart majd. Egy órán keresztül nem is látszik majd a Szaturnusz, ám 19:37-kor ismét feltűnik majd a Hold mellett az első szelete, és 37 másodperc alatt teljesen ki is lép a Hold takarásából.

A jelenség még látványosabb lesz attól, hogy egy fényes csillag is eltűnik majd a Hold sötét korongja mögött. A megfigyelőknek szerencséjük van, hiszen 23 foknál áll majd a Hold, így ha nem lesz felhős az ég, bárki láthatja majd a különlegességet.

Az égi jelenség magasból a legszebb

A Szaturnusz és a Hold megfigyelhető lesz a Svábhegyi Csillagvizsgálóból is, ahol csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető majd a jelenség, de kivetítővel is készülnek a szakemberek. A hatalmas gyűrűs bolygó megfigyelése távcső nélkül nem egyszerű, a ritka esemény pedig csak néhány másodpercig tart, így érdemes felkészülni.

A csillagvizsgálóba már csak azért is érdemes lesz ellátogatni, mert más bolygókat és csillagokat is meg lehet majd figyeli. A fénylő Vénusz is feltűnik majd az égen, de a Mars és a Jupiter is megfigyelhető lesz.

A csillagvizsgálóban található különleges eszközöknek és távcsöveknek köszönhetően olyan égi jelenségek is megfigyelhetőek, amelyekre otthoni körülmények között nincs lehetőség, hiszen több százszoros nagyításban láthatóak a bolygók és a csillagok, valamint a Hold is. A szakemberek segítségével érdekességekre is fény derül, így a csillagászat iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott ellátogatni a budapesti csillagvizsgálóba.

Nem ez lesz az egyetlen fontos csillagászati esemény januárban: mint arról a 168.hu is beszámolt, január 18-án a Vénusz és a Szaturnusz kevesebb, mint fél foknyi távolságra fog megjelenni az égen, körülbelül 30-45 perccel napnyugta után, amely szintén izgalmas látványosságnak ígérkezik.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)