Egészen közelről is megfigyelhetők a kisgólyák

Gólyafészkeket mérnek fel és fiókákat gyűrűznek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és az ELMŰ szakemberei a június 13-án induló Gólya Road Show-n.

2013. június 9., 12:06

Az MME honlapja szerint a program a Nógrád megyei Szécsényben és Ludányhalásziban indul csütörtökön, de a hétvégén Bács-Kiskun és Pest megyében is várják az érdeklődőket.

Pest megyében szombaton Alsónémediben, Bugyin, majd Dabason figyelhetik meg a kisgólyák gyűrűzését az érdeklődők, egyes fészkeknél akár a darus kocsiba is beszállhatnak, így közvetlen közelről láthatják a kismadarakat. A gyűrűzéseken tehát bárki részt vehet, aki szeretne megsimogatni egy gólyafiókát, vagy belepillantani a fészekbe – közölte az egyesület az MTI-vel.

Az áramszolgáltató munkatársai a szakszerű felszerelést és az eszközöket biztosítják, hiszen a fészkek nagy része a magasban, áram alatt lévő villanypóznák tetején található. Az MME közleménye szerint a fehér gólyák fiókái június közepére érik el azt a fejlettséget, amikor már megjelölhetők színes gyűrűkkel, így egész életükben – távcsöves leolvasással – azonosíthatóak lesznek itthon és vonulás közben.

A június végéig tartó, kilenc megyére kiterjedő program további helyszíneiről és időpontjairól az MME honlapján (mme.hu) találnak részletes információkat az érdeklődők.