Családi csapatmunkában készült a győztes Sacher fagylalt

2009. június 10., 10:03

Vida Tünde, az MTI tudósítója írja:
(MTI-Press) - Tóth Norbert dunaföldvári cukrász jegyzi az idei díjnyertes Sacher fagylaltot, ám a recept családi összefogással született. A győztes készítmény alapja csokoládé, amelyet házi baracklekvárral és rumos-csokoládés öntetbe áztatott Sacher piskótával bolondítottak meg.


Harmadik alkalommal nevezett be a dunaföldvári Tóth cukrászat a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett versenyre. Idén a szakmai és társadalmi zsűri tetszését is elnyerte Sacher fagylaltjuk, amely így megkapta az Év Fagylaltja címet. Tóth Norbert, a győztes különlegesség 28 éves készítője családi vállalkozás keretében cukrászkodik tizenegy éve. A Sachert, miként az MTI-nek elmondta, szintén családi összefogásban kísérletezték ki.
Körülbelül egy-másfél éve próbálkozott vele először bátyja, István, de a receptúrán édesapja, Tóth István is finomított. Azóta, ha ritkán is, szerepel kínálatukban ez a fajta.
A verseny előtt sokáig kérdés volt, hogy melyik különlegességgel induljanak az idén, végül a Sacher mellett döntöttek. Első ízben még a Flört nevű fagylaltfantáziájukkal neveztek a szakmai megméretésre: ez egy csokoládéalapú édesség erdei gyümölcs öntettel, mandulás csokival. A következő évben rumos-mogyorós-vaníliás variációval próbálkoztak.
A győzelmet hozó Sacher fagylalt étcsokoládéból készül, tojásos, tejszínes főzött alappal. Ezt rétegezik rumos-csokoládés öntetben áztatott Sacher piskótával, majd házi baracklekvárral "variegálják". A tetejére apró tortaszeletek kerülnek díszítésként. A recept nem titok, a versenyszabályzat előírja, hogy azt közzé kell tenni.
Az Év Fagylaltja nem az egyetlen saját "találmány" a Tóth cukrászatban, a választékban szereplő százötven fajta között 10-15 családi recept alapján készült nyalnivaló édesség van. A napi kínálatban tizenhatféle szerepel, felük a megszokottabb ízek, a másik nyolc a fantáziadúsabb fajták közül kerül ki.

Alcím: Ingyen fagylalt "reklámként"

Tóth István tapasztalatai szerint most már jobban fogadják a vendégek az újdonságokat, de ez tizenöt-húsz éve még nem így volt. Akkor ingyen adták a fagylaltújdonságokat, hogy megismertessék, megszerettessék őket. Az alapízek ma is kelendőbbek, a naponta főzött tizenhat fajtából fele mindig ezekből kerül ki.
A szülők által 1983-ban alapított cukrászathoz a két fiú 12, illetve 11 éve csatlakozott. 2005-től mindketten mestercukrászok. Szakmai tudásukat mind a Tóth fivérek, mind a szüleik Soltvadkerten Szervánszky László cukrászatában alapozták meg.
Tóth Norbert elmondta az MTI-nek, hogy beleszületett a cukrászdába. Hozzátette, hogy az utóbbi években rendkívül sokat fejlődött a szakma. Kiváló alapanyagok vannak, nagyon nagy a választék, ami sok variációs lehetőséget nyújt. Határt csak a cukrász fantáziája szab.
Ők, a Tóth cukrászdában szívesen kísérleteznek, de a minőséghez ragaszkodnak, és kizárólag főzött fagylaltot készítenek.
A győzelem meglepte az ifjú cukrászt, bár - mint mondja - a vendégek visszajelzéséből és abból, hogy száz kilométerről is érkeznek hozzájuk, sejtette, hogy jó az, amit készítenek. Ám azt, hogy több mint százféléből ez nyeri el a bírálók ízlését, maga sem hitte volna.
A győztes fagylaltot jegyző cukrász azt is elárulta, hogy náluk otthon ritka a torta és a sütemény az asztalon, az meg még inkább, hogy kizárólag saját kedvükre süssenek. Azt is megtudtuk, hogy cím ide, cím oda, ő maga nem csokoládépárti, sokkal inkább kedveli a gyümölcsös ízeket.
Ha pedig nem a cukrászatban dolgozik, barátokkal találkozik vagy a vízparton teszi próbára szerencséjét. Általában nem sok sikerrel. - Kevés nálam eredménytelenebb horgász létezik.. - mondja.