Balog: Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely

Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely jövőre – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban, és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.

2013. november 13., 15:38

A dokumentumban a korábbi egyezséghez hasonlóan 16 szakon – közte közgazdász-, jogász- és kommunikációs képzésben – külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat. Ezek 410 és 465 pont között mozognak.

Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás jövőre több mint 18 milliárd forintos pluszforrással számolhat.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.