Most már minden értünk: az antiszociális embereknek kisebb az agyuk
Egy nemzetközi kutatócsoport 652 résztvevő agyáról készített MRI-felvételt, és megállapította, hogy az életükben antiszociális viselkedést tanúsítóknak jelentősen vékonyabb az agykérgük, és a teljes agyfelületük is kisebb, mint azoknak, akiknek nincsenek ilyen társas érintkezésbeli problémáik. Tömörben:
aki egész életében antiszociális, annak kisebb az agya
Aki csak tinédzserkorában volt antiszociális, de felnőttként már nem, annál nem is találtak semmilyen fizikai különbséget az agyban. A kutatók szerint az ő esetükben jellemzően arról lehet szó, hogy a fiatalkori viselkedésük természetes válaszreakció a tinédzserkor gyakran nehezen megugorható szociális akadályaira, de mivel ez fizikai abnormalitással nem jár, az illetők később képesek a változásra – írja a Futurism nyomán az Index.