Tóth Andi kategorikusan kiosztotta a magyar férfiakat, közben Szabó Ádámnak is beszólt

Tóth Andi véleménye elég lesújtó minden magyar férfira nézve.

2021. december 2., 14:36

Szerző:

Tóth Andi szerepel a frissen megjelent Story magazin címoldalán. A 22 éves, Nagyváradon született énekesnő többek között arról nyilatkozik a lapnak, hogy már beleőszült a sok bántásba, amit kapott, amióta megnyerte az X-faktort – sokan botrányosnak tartják őt, de ő úgy gondolja, hazugságok miatt gondolják csak sokan, hogy ő botrányos lenne.

Az interjúban a párkapcsolat témája is felmerül, és a Dancing With The Stars nyertese azt mondja, nagyon szívesen menne férjhez és vállalna gyereket fiatalon, de ehhez egyelőre nem talált partnert.

„Persze jó lenne fiatalon férjhez menni, és gyereket szülni, ez továbbra is egy nagyon szép gondolat, de eddig minden kapcsolatomban ez volt a probléma. Hogy én komolyan terveztem, ők meg nem. Ha másképp alakult volna, akkor már az első barátomhoz is feleségül mentem volna. Szerintem ez nem kor függvénye. Simán megállapodnék, de legalább már nem görcsölök rá erre a kérdésre. Azért sem, mert még nem találkoztam Magyarországon olyan férfival, aki komoly kapcsolatot szeretne. Komoly férfival se nagyon, sőt még igazi férfival sem”

– mondja Tóth Andi, amiből az következik, hogy szerinte például volt barátja, Szabó Ádám sem volt „igazi férfi”, akármit is jelentsen ez a kategória. A fenti nyilatkozat már csak azért is figyelemre méltó, mert Szabó Ádám azt nyilatkozta idén nyáron, hogy valóban felmerült köztük a gyerekvállalás kérdése Tóth Andival, és ebből nem úgy tűnik, mintha ő ellenezte volna a szülővé válást, sőt:

„fél év után kezdtünk el beszélni a gyerekvállalásról. Én nagyon szeretem a kicsiket, volt is olyan párom, akinek volt gyereke. Szeretném, hogy az apukám nagypapa legyen. Mindig is nagy álmom volt, hogy legyen egy büszkesége, hogy van egy unokája, és ez Andival is felmerült.”

Mindenesetre ha próbáljuk értelmezni, hogy mit érthet Tóth Andi az „igazi férfi” kategória alatt, segítséget nyújthat egy adásrészlet a Dancing With The Starsból, amit ide kattintva nézhet vissza korábbi cikkünkben. Októberben az énekesnő azt mondta ugyanis a tévében, hogy ő egy férfias, de szerény és alázatos férfira vágyik:

„A legtöbb párkapcsolatomban ott bukott meg a dolog, hogy én már egy nagyon komoly kapcsolatra vágyom. És én egy nagyon csendes, nagyon nyugodt emberre vágyom, akinek egy teljesen átlagos munkája van, egy szerény személyisége, nyilván férfias, de ettől függetlenül alázatos.”

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagramja)