Rúzsa Magdi nagy bejelentést tett a Megasztár forgatásával kapcsolatosan

Rúzsa Magdi pont a napokban beszélt arról, minél több időt szeretne a hármas ikrekkel tölteni. Akkor most mi lesz a Megasztárral?

2024. június 24., 08:57

Szerző:

Alább idézzük, hogy mit mondott Rúzsa Magdi nemrég arról, hogy miért szeretne most a hármas ikreivel rengeteg időt eltölteni, még bölcsibe sem adja őket, de nézzük előbb, ami a friss bejelentés!

Rúzsa Magdi így forgatja majd a Megasztárt

A Blikk írja, hogy a TV2 úgy fogja szervezni a visszatérő tehetségkutató forgatásait, hogy az lehetővé tegye, hogy Rúzsa Magdi a nap legfontosabb pillanataiban ott lehessen a gyermekeivel. Többek között ez áll a csatorna közleményében:

„Természetesen tiszteletben tartottuk azt a kérését, hogy a gyermekei napirendjét szeretné a felvételek idején is tartani, így a napi beosztásokat úgy alakítottuk, hogy a reggeli és esti rutinnál együtt lehessenek otthon”

Maga az énekesnő is nyilatkozott a lapnak, tőle is csak egy mondatot idézünk az interjúban, amiben azt árulja el, hogy a három gyerek mit szól ahhoz, hogy most azért kevesebbet látják az anyukájukat a forgatás miatt:

„Eddig mindig ott voltam velük, de azért azt is meg kell tanulniuk, hogy néha nem vagyok ott, és a gyerekeim már értik azt, hogy anya időnként elmegy dolgozni és ilyenkor mindig mondják, hogy siessek haza.”

És hát természetesen nemcsak a forgatások vannak, hanem a koncertek is, amiből Rúzsa Magdi a hétvégén is adott egyet.

Rúzsa Magdi nem adja bölcsibe a gyerekeit

És akkor pillantsunk vissza erre az igencsak elgondolkodtató nyilatkozatra, amiben az énekesnő arról beszél, hogy az immár két éves hármas ikreket miért nem adják bölcsődébe. Rúzsa Magdi szerint neki ugyanis még kifejezetten szüksége van arra, hogy a gyerekeivel legyen, hiszen korábban nem mindig tudott mindhárom babával elég időt tölteni – tekintettel arra, hogy ugye hárman vannak az ikrek, és fizikai képtelenség mindegyikkel egyszerre foglalkozni. Az édesanya szerint az is szerepet játszik, hogy a babák koraszülöttként jöttek a világra:

„Nagyon sok minden indul onnan, hogy nem tudtak bennem annyi időt tölteni, amennyit egy átlaggyerek tölt az édesanyjával ott a méhben. Talán innen indult az egész, hogy most próbálok kompenzálni vagy mindent megadni. Nem tudhatom, az is lehet, hogy [ez] nem innen jön, de valami innen jön. Kettő: ugye szükségem volt nagyon-nagyon sok segítségre az elején. Nem tudom, hogy más hármas ikrekkel ezt hogyan oldotta meg. Emelem kalapom mindenki előtt, aki ezt segítség nélkül végigcsinálta. Fú, remélem, hogy valahol az élet valahol majd visszaadja nekik a pihenést, mert ez azért tényleg hardcore. Nekem kellett a segítség, ezáltal viszont egy folyamatos kétség is volt bennem, hogy én egy olyan ember vagyok, aki mindent egyedül szeretne megoldani. És ha valami, az, hogy a gyerekeimet egyedül képes vagyok vinni és szeretni és ölelni és etetni, ezt én világéletemben úgy képzeltem el, hogy ez én leszek – csak én. De adott az élet egy olyan nehézségi faktort, amikor rá kellett döbbennem arra, hogy én, a totál control freak Magdi itt állok, és nem tudom egyedül elaltatni a gyerekeimet, mert nincs elég kezem. Én ebben egy kicsit összeroppantam.”

Az alábbi videóban van minderről szó.

(Kiemelt kép: Rúzsa Magdolna Instagramja)