Pottyondy Edina megint beszólt Tóth Gabinak: Még az életmű hiányát is elnézték neki

Pottyondy Edinának Varga Viktor irredenta daláról egyből Tóth Gabi jutott az eszébe.

2023. február 28., 08:36

Szerző:

Kedd lévén új videóval jelentkezett Pottyondy Edina, és ebben megint szóba kerül Tóth Gabi. A visszavonult, majd visszatért humoristanő most először Varga Viktort veszi elő, aki az elmúlt hetekben egyrészt bejelentette, hogy bengáli fogférget operáltak ki belőle, majd azt jelentette be, hogy ez nem volt igaz, aztán pedig azzal állt elő, hogy a Trianonmúzeum számára átdolgozott egy irredenta dalt, de ez, sajnos, úgy tűnik, hogy igaz.

Ezzel kapcsolatban Pottyondy Edina Tóth Gabival húz párhuzamot:

„tudjátok, hogy mennyire tisztelem Tóth Gabit. Felnézek rá. Elvégre az, hogy egy popénekes állandó stíluskeresés, sok évnyi ezo-etnoszarral kísérletzetés, kereskedelmi tévés feltűnősködés után még a 35. éve beállta előtt Orbán Viktor ölében köt ki, az eddig csak az úszósapkában éneklés királynőjének sikerült. Gabi volt az egyetlen, akit úgy vettek föl a rocklegendák idősotthonába Nagy Feró meg Zalatnay Cini mellé teljes ellátással, hogy még az életmű hiányát is elnézték neki.”

Pottyondy Edina a következőképpen fogalmaz Varga Viktorra és Tóth Gabira egyaránt gondolva:

„ezek a mi lázadóink: amint a hatalom elkezd hinni bennük, ők is elkezdenek hinni a hatalomban.”

Tóth Gabival kapcsolatban a humoristanő említi, hogy ott volt Orbán Viktor évértékelőjén, aztán pedig elénekelte a Gyöngyhajú lányt, amikor Adamis Anna életműdíjat kapott:

„akárcsak a NER, Gabi is biztosra megy. [...] Aztán jött a szokásos gyászdiggerkedés: Gabi érezte a 2021-ben elhunyt Kóbor János jelenlétét.”

Pottyondy Edina amint mondja, friss házas druszáját, Kulcsár Edinát sem kíméli, akivel kapcsolatban megdöbbentő vádak merültek fel a múlt héten. G.w.M-mel kapcsolatban a következőket mondja:

„G.w.M-ről is cikkeznek, aki már évekkel ezelőtt megfeledkezett a számlaadási kötelezettségéről és a kórházakra, iskolákra, na meg a NER-bárók gazdagodására szánt adófizetői pénzt aranyláncokra meg autókra költötte. Remélem, hogy egyik ügy sem végződik úgy, hogy hosszabb időre nélkülözniük kelljen egymást. Szerencsére Varga Márk, G.w.M keményfiú és nem ijed meg senkitől: a nagy esemény előtt meg is üzenete a nyilvánosságban Edinának, hogy »egy hajad szála többet ér, mint sokaknak az élete«. Ööö, izé, a jövőben igyekszem kussolni – ezt tanácsolom druszámnak is.”

Érdemes megnézni a teljes videót alább.

(Kiemelt kép: YouTube/Pottyondy Edina)