Palik László ezt gondolja Marsi Anikó új szerelméről

Bemutatták őket egymásnak.

2021. augusztus 9., 14:03

Szerző:

Ahhoz képest, hogy júniusban jelentette be a válását Marsi Anikó és Palik László, elég hamar kiderült, hogy már mindketten továbbléptek, és boldog párkapcsolatban élnek. A műsorvezetőnő és új szerelme viszonya ráadásul olyan jól alakul, hogy már a gyerekeknek is bemutatta a férfit. Sőt, most kiderült, hogy már Palik László is találkozott új párjával.

A Blikk értesülései szerint Marsi Anikó egy családi nyaraláson mutatta be egymásnak a két férfit, akik szimpatikusnak találták egymást, sőt hosszasan el is beszélgettek.

„Anikó és Laci továbbra is a legnagyobb egyetértésben, közösen nevelik a fiúkat, akik rengeteget látják az édesapjukat. Laci sokat van velük, igyekszik annyi időt tölteni a gyermekeivel, amennyit csak tud, de a gyerekek továbbra is Anikóval laknak, ahol Gábor egyre gyakoribb vendég”

– tette hozzá a lap informátora, ami alapján úgy tűnik, Palik László elégedett exe választásával.

(Kiemelt kép: dfp.hu)