Exkluzív fotókon Marsi Anikó és új szerelme

Boldogabbak nem is lehetnének.

2021. augusztus 9., 06:16

Szerző:

Ahogyan arról a 168 óra is beszámolt korábban, Marsi Anikó és Palik László 16 év házasság után úgy döntöttek, külön folytatják életüket. Bár a szakítás nem volt zökkenőmentes, viszonylag hamar túltették magukat rajta, sőt már mindketten új kapcsolatban vannak. Palik László az Exatlonból jól ismert Cservenák Alexandrával jött össze, míg Marsi Anikó Szulák Andrea lányának édesapja mellett találta meg a szerelmet.

Marsi Anikó új kapcsolata azonban némiképp felborzolta a kedélyeket, ugyanis Gábor exei nincsenek épp jó véleménnyel róla, Szulák Andrea kifejezetten erős szavakkal kommentálta a friss kapcsolatot. Azóta az is kiderült, egyébként nem új szerelemről van szó, a műsorvezető és Gábor fiatalkorukban már randiztak egymással. Úgy tűnik, az ő esetükben működik az újrakezdés, ugyanis a Blikk egyik olvasójának végre sikerült lencsevégre kapnia a párost, akik boldogabbnak tűnnek, mint valaha! 

A lap információi szerint a páros egy ismerősük születésnapjára érkezett közösen, és láthatóan hatalmas a szerelem közöttük. Az exkluzív fotókat ITT nézheti meg.

(Kiemelt kép: dfp.hu)