Kiderült: Palik László új szerelme Cservenák Alexandra

Mutatjuk a személyi edzőt, akit ön az Exatlon második évadjából ismerhet.

2021. július 27., 07:27

Szerző:

Bár a két érintett nem erősítette meg a hírt, kedd reggel a Blikk publikálta, névtelen források szerint ki az az exatlonos versenyző, akivel az 59 éves Palik László kapcsolatba került azt követően, hogy Marsi Anikóval kötött házasságuk tönkrement. Cservenák Alexandráról van szó, aki a sportreality második, 2020-as évadában szerepelt, és személyi edzőként dolgozik, illetve gyerekek táboroztatásával is foglalkozik. Cservenák az Exatlon harmadik, idei évadának készítésében is részt vett a stáb tagjaként, az alábbi képet például a műsor felvételének helyszínérők, Dominikáról posztolta januárban.

Palik Lászlónál 30 évvel fiatalabb állítólagos új szerelme, és kapcsolatuk a források szerint hónapok óta tart.

„Nem egyszerű mostanában megoldani számukra, hogy találkozzanak, Alexandra ugyanis az elmúlt napokban Gyula mellett táboroztatott gyerekeket, egyébként meg Szegeden él, oda köti az edzői munkája, és a számára nagyon fontos fogyatékkal élő testvére is ott van, így nem tudnak annyit találkozni”

– többek között ezt nyilatkozta a párról az önmagát közelebbről meg nem nevező forrás.