Ötfős csapat rabolta ki otthonában az Omega dobosát, íme, mennyit vittek el Debreczeni Ferenctől

Az Omega 74 éves sztárját a falhoz szorították a rablók.

2022. szeptember 12., 09:53

Szerző:

Súlyos bűncselekmény áldozata lett Debreczeni Ferenc, akit az Omega-rajongók az együttes dobosaként ismernek. A 74 éves zenész a Blikknek mesélte el, hogy a II. kerületben lakik, és itt történt meg, hogy öt, munkásnak kinéző férfi csak úgy beállított a lakásába, hogy megjavítják az ereszcsatornát. Adott nekik húszezer forintot, de hozzátette, hogy ne jöjjenek vissza – mégis visszajöttek.

Amikor az öt tagbaszakadt férfi Debreczeni Ferenc tiltakozása ellenére elkezdte kicserélni az (egyébként általuk kilyukasztott) ereszcsatornát, akkor a következő történt a zenész beszámolója szerint:

„kétségbeesve szaladtam be a házba a telefonomért. Egyedül voltam otthon. Nem találtam a készüléket, de az öt fickó addigra már ott volt, bent a házban, s azt mondták nekem: fizessek négyszáznegyvenezer forintot, mert ez jár nekik. Döbbenten néztem rájuk: hülyének néztek? De akkor már a falhoz nyomtak és mondták, hogy eltörik kezem-lábam, ha nem fizetek. Halálfélelmem volt. Alkudozni kezdtünk, végül megelégedtek nyolcvanezer forinttal.”

Így az öt férfi összesen százezer forintot erőszakolt ki Debreczeni Ferenctől, aki arról is beszélt a Blikknek, hogy természetesen feljelentést tett az öt bűnöző ellen, és hogy figyelmeztet mindenkit, hogy legyen óvatos és körültekintő.

Omega-hírek

Sorra érik a sorscsapások az Omegát: rákkal műtötték Molnár György Elefántot

Kóbor János hamvai a végső helyükre kerültek: szívszorító, amit kért az Omega legendás énekesének kislánya

Benkő László özvegye magányos a férje halála óta: betegsége is nehezíti a napjait

(Kiemelt kép: Shutterstock/Stock-Studio)