Fejtörő olimpia idejére: melyik betű illik az ötkarikába a kérdőjel helyére?

Fejtse meg még az olimpia záróünnepsége előtt, hogy melyik betű való a kérdőjellel jelölt mezőbe!

2024. augusztus 9., 13:43

Szerző:

A mai képrejtvényvényhez az olimpia szolgáltatja az apropót, hiszen vasárnap este vége lesz a párizsi játékoknak. Ahogy szoktuk, a fenti kép csak ízelítő, alább találja a teljes feladványt.

Fejtörő olimpia idejére, ötkarikával

Az olimpia egyik szimbóluma az ötkarikás logó – ez a világszerte jól ismert jelkép inspirálta ezt a képrejtvényt. Az öt karika ugyanis összesen 9 mezőt alkot – ezek közül egy bizonyos rendszer szerint nyolcba beírtunk egy-egy betűt. Ebből reményeink szerint már egyértelmű, hogy mi az a bizonyos logika, aminek alapján a betűk az egyes mezőkbe bekerültek, szóval ha ön erre rájön, akkor már nem lesz nehéz megfejteni, hogy mi a kilencedik betű, ami a kérdőjel helyére illik. Nos, rájön, hogy mi való a piros és a zöld gyűrű metszetébe?

 Kép: 168.hu/Gyulai Bence

A megfejtést az oldal alján találja

Nem szeretjük, ha a feladvány alatt közvetlenül ott található a megfejtés, hiszen akkor az ember óhatatlanul is megpillantja a megoldást és túl gyorsan lelövődik a poén. Ezért (hogy kelljen egy kicsit görgetni) álljon itt Pottyondy Edina posztja az olimpiával kapcsolatban, ugyanis az országosan ismert humoristanőnek volt egy-két elgondolkodtató mondata a játékokról, illetve arról, ahogyan a magyarok közül sokan hozzáállnak ehhez a versenyhez.

„Döbbenetes, hogy milyen agresszíven követeli az ország az aranyakat. Mintha járna, mintha a tévénézés jól megérdemelt jutalma lenne. Az ezüst vereség, a bronz csalódás, a negyedik helytől lefelé már csak lemondó sóhaj. Amilyen könnyen belenyugodott a magyar ember abba, hogy a fizetések, az egészségügy vagy az oktatás az első ötvenben sincs, olyan öntudatosan hisztizik az olimpiai elsőségért.
És ez nemcsak azért káros hozzáállás, mert irreális terheket rak a sportolókra, nemcsak azért, mert egy hazug önképet szolgál, és nemcsak azért, mert elvesz sok örömöt és sikert. Hanem azért is, mert ez a mentalitás átmegy a hétköznapokra is.
És ahogy az aranyfüggő fotelgollam nem érez büszkeséget és tiszteletet azok iránt, akik a világon «csak» az ötödik vagy huszadik vagy negyvenedik legjobbak valamiben, épp így nem ad tiszteletet azoknak, akik erejüket megfeszítve dolgoznak és teljesítenek ebben az országban. A szociális munkásnak, a tanárnak, a vállalkozónak vagy a színésznek.
Én mindenkire büszke vagyok, aki Párizsban képviseli az országot, mert mindegyikük mögött óriási munka van. És mindannyian megérdemlik az ország szeretetét és tiszteletét, akárhányadikak is lesznek”

– írja Pottyondy Edina az alábbi posztban.

Itt a megfejtés

Nos, minden bizonnyal önnek is eszébe jutott, hogy az egyes karikákban levő betűket talán össze kell olvasni. Igen, ebben lappang a megoldás nyitja, ugyanis ha a megfelelő sorrendben olvassuk össze a betűket, akkor egy-egy értelmes szót kapunk, egy olyat ráadásul, aminek van is köze az ötkarikás játékokhoz.

Balról jobbra haladva a kék karikában először is az ÁG szó található, ami ugye utalás a 35 olimpiai sportágra. Ezen sportágak közül itthon az egyik legnépszerűbb az úszás, aminek az egyik neme a HÁTúszás: ezt a szót adja ki a sárga karika három betűje. A fekete karika a vívásra utal a TŐR szóval, és akkor nézzük, hogy mi lehet az a betű, ami a zöld és a piros karikát egyaránt úgy egészíti ki, hogy egy-egy olimpiához köthető szó jöjjön ki!

Nos, az Ú betű megfelel valamennyi kritériumnak!

 Kép: 168.hu/Gyulai Bence

Így ugyanis a zöld karika a RÚD szót tartalmaz, amiről minden bizonnyal önnek is az atlétika, közelebbről a rúdugrás jut az eszébe. Marad a piros karika és benne az ÚT szó: igen, a biciklis sportágak közé tartozik a BMX, a hegyi kerékpár és a pályakerékpár mellett az országÚTi kerékpár is, amiben Vas Blanka negyedik helyet szerzett.

(Kiemelt kép: 168.hu/Gyulai Bence)