Vas Blanka elképesztő olimpiai bravúrja: negyedik lett az országúti kerékpárosoknál

Szenzációs magyar siker a párizsi olimpián! Az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében Vas Blanka egy kicsivel lemaradva a dobogóról negyedik helyen ért célba. 

2024. augusztus 5., 08:28

Szerző:

Alig volt csak idő felocsúdni Valter Attila elképesztő hajrájából, máris újabb magyar sikernek örülhetünk. Az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében is volt ugyanis kinek drukkolni. Vas Blanka mutathatta meg, mit tud, a végeredmény pedig egészen elképesztő, ugyanis Valter Attilához hasonlóan a magyar lány is a negyedik helyen ért végül célba. Az aranyérmet – óriási meglepetésre – az amerikai Kristen Faulkner szerezte meg. 

Számított a jó eredményre 

A 158 kilométeres, 1700 méter szintemelkedésű vasárnapi viadal rajtja és célja is a Trocaderónál kapott helyet. Egy nappal korábban a férfiak versenyére – amelyben Valter Attila negyedik lett, a belga Remco Evenepoel pedig az időfutam után második aranyérmét gyűjtötte be – becslések szerint félmillióan voltak kíváncsiak az utak mentén. Ezúttal is sokan látogattak ki, a városban végig egybefüggő volt a nézők sora. A rövid, mintegy kétszáz méter hosszú célegyenesnél, a Jéna hídhoz vezető út mentén már ekkor is hatalmas volt a tömeg, magyar zászlókat is lehetett felfedezni, többségben pedig a holland drukkerek voltak. Három éve hatalmas meglepetésre hosszú szökés végén az ezúttal is induló osztrák Anna Kiesenhofer győzött, részben annak köszönhetően, hogy többször akadtak problémák az időkülönbségek közlésével, így a versenyzők sem mindig voltak tisztában az aktuális állással, az olimpián pedig a világbajnoksághoz hasonlóan tiltott a rádió használata, erre idén sem volt lehetőség. A várakozások alapján az U23-as világbajnok, a felnőtteknél 2021-ben vb-negyedik Vasnak feküdt a rövid kaptatókkal tarkított technikás pálya, amelynek utolsó felében a párizsi körözés során számos lehetőség volt akció indítására, de akár arra is, hogy egy kiscsoportos sprintből érjen el jó eredményt az SD Worx-Protime magyar bajnoka. Vas három éve hegyikerékpárban negyedik lett Tokióban, ebben a számban egy hete a francia fővárosban a tizedik helyet szerezte meg, ám az országúti viadalra többet készült és előzetesen itt is lehetett jobb eredményre számítani tőle.

Megkezdődtek a tempóváltások

Hatfős és veszélytelennek ítélt szökevénycsoportot engedett el hat percre a mezőny, volt olyan, hogy az élboly egyik tagja váltóprobléma miatt csak lassan tudott haladni egy emelkedőn, így egy darabon szökevénytársai tolták felfelé, amíg megérkezett hozzá a technikai segítség. A párizsi körözéshez érve – a záró hatvan kilométerhez közelítve – megkezdődtek a tempóváltások a mezőnyben, a holland Marianne Vos gyorsan hatástalanított megindulásával tartott először az addig a bolyban taktikusan meghúzódó Vas. A mezőny gyorsan közelített a szökevényekhez a szűk, technikás utakon, 48 kilométerrel a vége előtt volt is bukás, amelyben az elöl helyezkedő Vas nem volt érintett. Darabokra szakadt a mezőny, az elöl haladók rögtön utol is érték a szökevényeket, miközben több esélyes hátul ragadt, innen egyedül a világbajnok belga Lotte Kopecky tudott felzárkózni az élcsoporthoz, amelyben ott volt a sportági sprinterlegenda Vos, illetve az idén Giro d'Italiát nyert olasz Elisa Longo Borghini is.

A második helyért sprintelt 

A 12 fős élboly harminc kilométeren belülre érve egy perccel haladt üldözői előtt. A záró húsz kilométerre pedig Vas, valamint a 2012-es olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok Vos maradt az élen és távolodtak el fél percre riválisaiktól. A Montmartre utolsó mászásakor fél perccel tekert Vasék mögött az ötfős üldözőboly, amelyből Faulkner és Kopecky indult meg utánuk felfelé. A síkon hosszú kilométereken át néhány másodperc különbséggel haladt egymáshoz képest a két duó, majd három és fél kilométerrel a vége előtt értek össze. Faulkner három kilométeren belül megindult, a másik három kerékpáros pedig egymást kezdte nézegetni, így az amerikai húsz másodpercre el tudott tempózni. Innen már nem is volt visszaút az üldözőhármas számára, Faulknernek a jó ütemű megindulás aranyat ért, Vasék pedig a hídon a második helyért sprinteltek. Erről Vas centikkel bár, de lemaradt: az ezüst Vosé, a bronz Kopeckyé lett, Vas pedig – akárcsak egy napja Valter – negyedik lett, írja a MTI. 

Megszólalt Vas Blanka 

A verseny után meg is szólalt Vas Blanka, aki nem titkolta, kicsit csalódott az eredmény miatt. A sportoló elmondta, előre nem volt kitalálva semmi. 

Csak volt pár ember a fejemben, akik jók lehetnek és ez be is bizonyosodott menet közben, hogy jól gondoltam 

 – mondta, majd hozzátette: 

Próbáltam Vos és Kopecky kerekét követni és a verseny jól is alakult, de aztán volt egy kis hezitálás a részemről, amikor Kristen Faulkner támadott. Azt hiszem, az volt egy nagy hiba, hogy ott feladtam és úgy gondoltam, hogy nem lehet meg (...) Igazából még vissza kell néznem, mi is történt ott, most még kicsit butának érzem magam. Nem tudom, hogy mit lehetett volna sokkal jobban csinálni. Annak azért örülök, hogy itt tudtam lenni a végén

– magyarázta, majd könnyeivel küszködve zárta mondandóját: 

Most sírni tudnék. Nem tudom, hányadik negyedik helyem ez. Sajnálom.

(Kiemelt képünkön  A negyedik helyezett Vas Blanka a célban 2024-es párizsi nyári olimpia női országúti kerékpárosok mezőnyversenyében a Trocadero téren 2024. augusztus 4-én, Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)