A nagy duett: Hajós András a pride-ot említve kritizálta Nagy Feró és Molnár Anikó performanszát

Hajós András a múlt héten Kordáéknak szúrt oda, most Nagy Feró kapta meg a magáét.

2025. március 24., 07:57

Szerző:

Ahogy azt megírtuk, vasárnap este Nagy Feró és Molnár Anikó lettek A nagy duett című, celebes, szórakoztató műsor második kiesői. A páros a Kerozin együttes Kismalac című dalát adta elő a következőképpen.

Hujjuj, Hajós András a pride-ot emlegette Nagy Ferónak a TV2-n!

A fentieket látva először Szabó Zsófi hökkent meg, hogy Nagy Feró mit művelt a színpadon a rúdba kapaszkodva, majd Hajós András vitte tovább a beszélgetés fonalát a következőkkel:

„Csússzunk a rúdon lejjebb! Én nagyon örülök, mert olvastam egy nyilatkozatodat a héten, hogy egy bizonyos rendezvényt, ahol túl színes ruhákban ilyen kamionokon ugrálnak emberek ízléstelenül, azt te nem szereted, ami szíved joga. És örülök, hogy itt megmutattad, hogy milyen egy minőségi produkció, visszafogott ruhában, nem hangos zenével, kulturált szöveggel.”

Hajós András ehhez hozzáteszi, hogy egyébként imádja Nagy Ferót, Kasza Tibi pedig beleszól, és azt jósolja, hogy ebből biztos megint ügy lesz, mint a múlt héten Kordáékból. Érdekes egyébként, hogy Hajós András úgy hozza be a múlt hetet nagyban meghatározó pride-botrányt a műsorba, hogy a pride szót azért nem ejti ki: mégiscsak a TV2-ről van szó.

Nagy Feró a kiesés után

Nagy Feró a kiesés után nyilatkozva a következőket mondta:

„Hál'Istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon! De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy itt lehettem, és nagyon fáj, hogy kiestünk...”

Nagy Feró a végén már csak ironizál, de később arról is beszél, hogy neki, mint profi énekesnek milyen volt az énekesi gyakorlattal nem rendelkező Molnár Anikóval duetteznie.

„Én élveztem az Anikóval a munkát. Szerintem profi. Nem kellett sokat tanítani. Egyáltalán nem kellett tanítani, mindent tudott!”

– mesél Nagy Feró partnernőjéről, hozzátéve még a következőket is:

„Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy «kár, hogy nem tisztán énekel». De ezt a zsűri nem vette észre! Érted, tehát minket nem szerettek. [...] Ott volt a csaj, hát az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt!”

Nagy Feró tehát egyértelműen arra utal, hogy Szabó Zsófi utálja őt. Alább tudja megnézni az interjút, amit az adás után Iszak Eszter készített a két kiesővel.

(Kiemelt kép: TV2/A nagy duett)