A Nagy Duett: mindenki meglepődött, melyik páros esett ki másodikként

Folytatódott A Nagy Duett, így vasárnap ismét színpadra álltak a párosok, és megmutatták, mit tudnak.

2025. március 23., 22:59

Szerző:

Már a második élő adásával tért vissza A Nagy Duett, a TV2 népszerű showműsora. Ezen a vasárnapon is izgalmas és szórakoztató produkciókkal készültek az énekesek és az amatőr párjaik. Ennek ellenére egy pár számára ismét véget ért a verseny.

Ilyen volt A Nagy Duett második élő adása

Az első adás váratlan meglepetéssel ért véget, hiszen a műsorból elsőként távozott L.L. Junior és Szorcsik Viki. A páros jó pontokat kapott a zsűritől, ennek ellenére a nézők nem küldtek elég szavazatot ahhoz, hogy versenyben maradhassanak. Így ők egy produkció után búcsúztak a versenytől, és kilenc párossal folytatódott a műsor.

Ezen a vasárnapon a bulit Pető Brúnó és Sydney van den Bosch robbantották be, akik a Valami Amerika 2. főcímdalát énekelték. A duettet nagyon vagány stílusban adták elő, a produkciójukkal a zsűri is meggyőzték, így sokkal jobb pontot kaptak, mint az előző héten. Másodikként Stohl András és Geszler Dorottya párosa lépett színpadra, akik a Koccintós című dalt adták elő egy különleges történetbe csomagolva.

Romantikus hangulatot varázsolt a színpadra Sári Évi és Schmuck Andor a Szeretni bolondulásig című dallal. A párosnak nem volt könnyű dolga a héten, hiszen Sári Évinek egy betegség miatt elment a hangja. Szerencsére az elmúlt napokban javult az állapota, így színpadra tudott állni, amit a zsűri is jó pontokkal értékelt. Az első adás nagy meglepetése volt Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, akik jó értékelést és pontokat kaptak már az első produkciójukra is. A Grease című musical magyar betétdalával készültek, a táncos produkciót a zsűri magas pontszámokkal értékelte. Összesen 38 pontot kaptak, amivel azonnal a zsűrilista elejére kerültek.

Nagy Feró és Molnár Anikó most stílust váltottak, és a Kismalac című retró slágerrel készültek. A rockos, vagány dal a zsűrit is meglepte, és valósággal repkedtek a poénok. Ugyanakkor ez pontokban nem mutatkozott meg, hiszen mindössze 27 pontot kaptak. Nótár Mary és Aurelio olaszosra vették a hangulatot, mivel a Ciao, Bella című dalt adták elő. A kirobbanó energiát pontokban is kifejezték, illetve a zsűri azt tanácsolta Auréliónak, mutassa meg, hogyan tud rappelni.

Mihályfi Luca és Hegyes Berci ismét meglepetést okoztak, mivel egy Bee Gees dallal készültek, amiben a táncos megmutathatta, a magas hangokat is ki tudja énekelni. A produkciót 38 pontra értékelték. Radics Gigi és Visváder Tamás egy mulatós válogatással készültek, ami mindenkit meglepett a stúdióban. Bár a szöveggel a zsűri szerint voltak problémák, nagyon szórakoztatónak találták, így magas pontokkal zárhatta a páros az estét.

Utolsóként Dér Heni és Gáspár Győző léptek színpadra, akik egy új stílussal készültek. Az első adásban mulatóst énekeltek, most pedig a latinos hangulatú Lambadával lepték meg a zsűrit és a nézőket. A produkció annyira szórakoztatta Hajós Andrást, hogy 10 pontot adott rá.

Ez a páros esett ki a második adásban

Ahogyan a nézők már megszokhatták, a zsűri pontszámai alapján ismét kialakult egy lista. Ezen az estén a legtöbb pontszámot Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci kapták. Mindkét páros produkcióját 38 pontra értékelte a zsűri. A lista végére pedig Nagy Feró és Molnár Anikó, valamint Stohl András és Geszler Dorottya kerültek, 27 ponttal.

Ismét hirdettek napi győztest, a második adásban Mihályfi Luca és Hegyes Berci kapták a legtöbb szavazatot a nézőktől, így ők bejutottak a harmadik élő adásba. Ezután elindult ismét a szavazást, és az is kiderült, hogy kik kerültek a veszélyzónába. A nézők döntése alapján Nagy Feró és Molnár Anikó, Stohl András és Geszler Dorottya, valamint Sári Évi és Schmuck Andor kerültek a kiesés szélére. A zsűri és a nézők döntése alapján Stohl András és Geszler Dorottya jutottak tovább. 

Ezek alapján tehát Nagy Feró és Molnár Anikó, valamint Sári Évi és Schmuck Andor párosa közül választhattak a nézők az utolsó szavazás során. Végül a nézők Sári Évit és Schmuck Andort juttatták tovább, így a verseny véget ért Nagy Feró és Molnár Anikó számára. 

 

(Kiemelt kép: Facebook.com/anagyduett)