Molnár Gusztáv rengeteget fogyott: új fotóján teljesen felismerhetetlen

Molnár Gusztáv a múlt héten jelentette be, hogy visszatért a rehabról, de azt csak most mutatta meg, fizikailag mennyit változott.

2023. augusztus 7., 08:29

Szerző:

Molnár Gusztáv a múlt héten jelentette be, hogy 265 nap után távozott az elvonóról. A színész az alkoholproblémái miatt vonult be még tavaly, és a Drága örökösök sztárja egy Instagram-posztban árulta el, hogyan érzi magát.

„Eddig két kézzel kapaszkodtam a segítőim kezébe, most pedig az egyiket elengedték. Még kicsit bátortalanul, de rengeteg kíváncsisággal vágok bele egy nagy utazásba. A legfontosabb, hogy nem egyedül. Budapesten vagyok. Nem szöktem el sehonnan, és nem adtam fel semmit. A dolgomat csinálom. Nem tudom mi történt idekint ezalatt az idő alatt, de most nem is fontos. Az a fontos, hogy mi történt idebent. Időre van szükségem, és nem szeretnék feleslegesen beszélni. Most élvezem a csendet. A saját csendemet. Az őszinteség nem azt jelenti, hogy másokról mondjuk meg az igazat”

– többek között ezt írta a múlt héten Molnár Gusztáv egy olyan fotóval, amin a színész csak távolról látszik.

A hétvégén azonban Molnár Gusztáv profilképet váltott a hivatalos Facebookján, és úgy tűnik, a hatalmas belső változások nagy átalakulást hoztak a színész külsejében is. A fotón alig lehet ráismerni, hatalmas a kontraszt az oldal tetején látható, tavaly januári képhez képest. Egyértelműnek tűnik, hogy Molnár Gusztáv sokat fogyhatott az elmúlt hónapokban.

(Kiemelt kép: Molnár Gusztáv Instagramja)