Az RTL sztárja ellopta az állatotthon adományait, azóta sem térítette meg a kárt, nem töltötte le a büntetést

Manuel most a The Voice zsűritagja az RTL-en, de a Noé Állatotthonnál egyre mérgesebb rá az évekkel ezelőtti bűncselekmény miatt.

2023. október 17., 15:06

Szerző:

Manuel 2019-ben tűnt fel az RTL-en az X-Faktorban, de még két évvel korábban volt, hogy 17 évesen két társával ellopta a Noé Állatotthon Alapítvány kihelyezett adományait. Mindez hat évvel ezelőtt volt, és nyilván rég feledésbe merült volna, ha Manuel teljesíti a rá kirótt büntetést, hiszen órákon belül elkapták: 20 ezer forint kifizetését és 50 óra közmunkát rendeltek el a számára. A rapper azonban azóta sem teljesítette ezeket, pedig az állatotthonnál remélték, hogy az 50 óra munkát esetleg náluk teljesíti majd a fiatalember, aki aztán az évek múltán egyre nagyobb sztár lett.

Manuel most a The Voice zsűrijének a tagja, és a Noé Állatotthon képviselője, Schneider Kinga a következőket nyilatkozta róla a Bors című kiadványnak. A szóvivő azt mondta, hogy először úgy tűnt, az X-Faktor miatt sikerül majd együttműködniük:

„nyitottak voltunk, tényleg hiszünk abban, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt – ahogy a nálunk menedéket kapó állatok is azt kapnak –, szóval örültünk a lehetőségnek. Egy menhely sorsa az adományozókon múlik, nekünk szükségünk volt/van a reklámra.”

Azonban csak az RTL-től kaptak ígéreteket, de a rapper nem jelent meg, a kárt nem térítette meg, az 50 órát nem dolgozta le.

Amikor a Noé Állatotthon képviselője nemrég megint posztolt Manuel tolvajlásáról, a csatornától újra kaptak egy megkeresést:

„a poszt után írt nekünk a menedzsere. Azt mondta, szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot és másnap beszéltünk is, nem Manuellel, hanem a menedzserrel… Azt kérdezte, mi lenne az a dolog amivel, le tudna zárulni ez az ügy.”

A szóvivő megerősítette, hogy továbbra is azt szeretnék, amit hat éve: hogy Manuel személyesen jelenjen meg, és dolgozza le a rá kirótt 50 órát – hiszen a 20 ezer forint kifizetése a számára nyilván semmit nem jelent. Reméljük, a The Voice miatti elfoglaltságai mellett minél előbb belefér Manuelnek, hogy pontot tegyen ennek az ügynek a végére.

(Kiemelt kép: RTL/The Voice)