Körtvélyessy Zsolt továbbra is kórházban van – elárulta, miért szökött ki a kórteremből

Körtvélyessy Zsolt egy szívműtét miatt került be a kórházba, és bár a műtét jól sikerült, a vártnál tovább kell bent maradnia.

2023. augusztus 8., 10:58

Szerző:

Körtvélyessy Zsolt még júliusban esett át egy szívműtéten, de az állapota a műtét után nem javult egy bakteriális fertőzésnek köszönhetően. Bár a család korábban abban reménykedett, hogy a 82 éves színész mostanra már hazatérhet, sajnos nem ez a helyzet, és Körtvélyessy Zsolt a héten még továbbra sem térhet vissza szerettei közé.

A Barátok közt egykori sztárja most a Bors című lapnak adott helyzetjelentést:

„az antibiotikumos kezelésem jelenleg még tart, minden nap kapok egy lórugásnyi gyógyszert.”

Arról is beszámolt, milyen panaszokkal küzd még mindig:

„szerencsére étvágyam van, hála Istennek aludni is tudok, különösebb panaszom nincs azon túl, hogy gyengécske és fáradékony vagyok.”

Körtvélyessy Zsolt azt is elárulta, hogy bár tilos volt felkelnie az ágyból, a napokban mégis leszökött a kórház udvarára:

„eddig tilos volt fölkelnem az ágyból, csak a mosdóig mehettem el. Olvasok és rádiót hallgatok. Nagyon örültem, mert három nappal ezelőtt meglátogatott a kislányom és elhozta az unokámat is. Ide a kórházba nem hozhatta föl, de leszöktem az udvarra, hogy végre láthassam Lilikét, egyszerűen nem bírtam ellenállni, hogy magamhoz öleljem.”

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)