Késik Kóbor János temetése, az özvegy rossz lelkiállapotban van

Íme, miért késik a szertartás és mikorra várható.

2022. február 8., 08:35

Szerző:

Immár több, mint két hónapja annak, hogy elhunyt Kóbor János. Az Omega frontembere tiszteletére megemlékezést tartottak a Szent István Bazilikában még decemberben, de a temetésre egyelőre még nem került sor. Mindössze azt lehet tudni, hogy Kóbor János hamvainak egy részét végakaratának megfelelően a Balatonba szórják majd, egy másik részét pedig a Bazilikában helyezik majd el.

A Blikk most Trunkos Andrást, az Omega menedzserét kérdezte arról, hogy mikor lesz a temetés, aki azt a választ adta, hogy február végéig sort kerítenek majd a két gyászszertartásra, ám egyik sem lesz nyilvános, mindkettőn csak a családtagok, közeli barátok fognak részt venni.

A csúszás oka az adminisztráció. Trunkos András többek között a következőket mondta:

„a balatoni ceremóniához már megvan az összes engedély, és napokon belül a bazilikával kapcsolatban is ezt mondhatom. Addig a hamvak egy elkülönített szekrényben vannak elhelyezve.”

Ahogy a Szent István Bazilikában való temetéshez megérkezik az engedély, megtartják a gyászceremóniát. Trunkos András nyilatkozatában említi továbbá, hogy Kóbor János hozzátartozói számára rendkívül nehéz a gyász időszaka. A menedzser így beszél az özvegyről:

„Zsóka meglehetősen rossz lelkiállapotban van, és akkor finoman fogalmaztam. Próbál erősnek tűnni, már csak a gyönyörű lányuk, Léna miatt is, de ez embert próbáló időszak számára is.”

Fájdalmasan sokat írunk mostanában temetésekről

Videó: eltemették Babicsek Bernátot

Csollány Szilveszter emlékére mégis tartanak gyászszertartást Budapesten is

Damu Roland édesapját kitiltották fia temetéséről, íme, hogyan fordulhatott ez elő

(Kiemelt kép: dfp.hu)