Ez változik György hercegék életében, amíg Katalin hercegné kórházban van

Katalin hercegné súlyos hasi műtétre szorult, húsvétig nem fog dolgozni. De mi lesz addig a gyerekekkel?

2024. január 22., 11:41

Szerző:

Katalin hercegné hasi műtéten esett át a napokban. A hírt a Kensington-palota tette közzé hercegné és Vilmos herceg közös Instagramján keresztül a múlt hét szerdán. Kiderült, hogy a beavatkozás után 10-14 napot kórházban kell töltenie Katalinnak, valamint előreláthatólag húsvétig nyilvános eseményen sem jelenhet meg.

„A walesi hercegné nagyra értékeli az érdeklődést, amelyet ez a bejelentés kivált majd. Reméli, hogy a közvélemény megérti azon vágyát, hogy gyermekei számára a lehető legnagyobb mértékben megőrizze a normális életet: és azon kívánságát, hogy személyes orvosi információi bizalmasak maradhassanak”

– ez áll a fenti nyilatkozatban.

A gyerekekről kiderült azóta, hogy az édesanyjukat nem látogatták az első, kórházban töltött napokban, többek között az iskolai elfoglaltságuk miatt.

A The Times című lap ehhez azt teszi hozzá a királyi palotában dolgozók által kiszivárogtatott információk alapján, hogy Katalin hercegné ugyan bizonyos elfoglaltságait kénytelen volt elhalasztani, amíg kórházban van, azonban a gyermekjóléti projektjével kapcsolatban nem fog engedni csúszásokat. Akik azonban minden egyébhez képest elsőbbséget élveznek továbbra is, azok a hercegné gyermekei, György és Lajos hercegek, illetve Sarolta hercegnő.

„Mindig a gyerekek vannak a világuk középpontjában. Továbbra is ez lesz a helyzet. Azon vannak, hogy a gyerekek élete a lehető legnormálisabb legyen a most következő időszakban is. Katalin hercegné reméli, hogy a közvélemény megérti majd, hogy a gyermekei számára a lehető legnormálisabb életet szeretné továbbra is biztosítani”

– mondják a bennfentes források.

(Kiemelt kép: a wales herceg és hercegné Instagramja)