Istenes Bence felháborodott, nem hagyja annyiban a bíró állításait: Az ügyvédemet tegnap már nem értem el

Istenes Bence szerint hazudott a bíró a vasárnapi Rácz Jenő elleni meccsel kapcsolatban.

2023. november 30., 07:33

Szerző:

Vasárnap este volt Istenes Bence és Rácz Jenő bokszmeccse a Sztrábox című műsorban az RTL-en. Már előtte is sokan, sokféleképpen tárgyalták a párviadalt, köszönhetően egy véletlenül kikerült, majd gyorsan törölt rasszista beszólásnak, de a meccs óta meg aztán végképp mástól sem hangos a szórakoztató média.

Tegnap még a meccsen dolgozó bíró is megszólalt azok után, hogy a vesztes, Istenes Bence azt állította, hogy a győztes Rácz Jenő meccs közben szabálytalan módon trágár, a botrányos rasszista kommenttel azonos szinten sértő dolgokat mondott neki meccs közben. Nyilatkozatában Gábris Bulcsú a következőket mondta:

„Bence többször volt szabálytalan, a tisztább bunyót én Jenőnél láttam.”

A bíró hoz is egy példát a műsorvezető szabálytalankodásaira: például egyszer az „állj!” elhangzása után is ütötte Rácz Jenőt.

Nos, bár Istenes Bence elmondta már egyszer a magáét a meccsről, ezek után nyilatkozott még egyszer, ezúttal Bochkor Gábor műsorának a Retro Rádióban. Ebben hazugságnak nevezi a bíró megállapításait.

„Bosszant, hogy én csöndben vagyok, nem nyilatkozom erről a pontozásról, elfogadtam a pontozóbírók döntését. Viszont az most már nagyon zavar, és az ügyvédemet tegnap már nem értem el, hogy hazugságokat állítanak. Hogy tegnap lenyilatkozza a meccs bírója, hogy én »állj!« után ütöttem… Kiemelik azt a bizonyos esetet a harmadik menetben, hogy én ütöm a Jenőt, és »állj!« után ütöttem, sportszerűtlen voltam… ez színtiszta hazugság”

– idézi Istenes Bence szavait az nlc.hu. A műsorvezető azt mondja, a rasszista botrány rányomta a bélyegét a meccsre, és megbánással a lelkében ment be a ringbe, de ettől még nem fogadja el, amit a bíró nyilatkozott. Istenes Bence meg is ismétli:

„a lelkemet nagyon megnyugtatná, ha nem akarnák az ellenkezőjét bebizonyítani olyan dolgoknak, amik teljesen egyértelműek. Tegnap olvastam, hogy a bíró lenyilatkozza, hogy az »állj!« után ütöttem, ami hazugság. Ott van felvételen a harmadik menetben, mindenki nézze meg!”

Nézze meg ön is, ha van kedve, itt a videó.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Sztárbox)