G.w.M. tagadja exe vádjait: egyre mérgesedik a viszonya gyermekei anyjával

Nagy Melanie azt mondta, G.w.M-mel való kapcsolatában el volt nyomva.

2022. március 14., 13:09

Szerző:

Nagy Melanie azzal kapcsolatosan lett ismert az év elején, hogy ő volt korábban kapcsolatban G.w.M-mel, azaz a rapperrel, aki azóta Kulcsár Edina párja lett. A rádiós műsorvezetőnőt a múlt héten Lakatos Levente interjúvolta meg, amiben Nagy Melanie többek között azt is mondja, hogy

„utólag úgy értékelem, hogy nagyon tudatosan el voltam ebben a kapcsolatban nyomva. Lehet, hogy túl erős ez a kifejezés. [...] Azt kezdtem érezni, hogy nem büszke rám vagy a családunkra. Talán ezt a gondolatot az igazolja, hogy most pedig pont a totális ellentétét képviseli annak, amit akkor együtt képviseltünk.”

Lakatos Levente friss videójában G.w.M. maga reagál exe korábbi interjújára, és már a beszélgetést is azzal kezdi, hogy neheztel Nagy Melanie-ra, hogy beszélt a kapcsolatukról, pedig abban állapodtak meg, hogy nem teszik ezt. Mindenesetre ha exe mégis megtette, akkor most megteszi G.w.M. is.

G.w.M. az interjúban kétségbe vonja, hogy Nagy Melanie feláldozta volna a karrierjét a családja kedvéért – a rapper szerint egyetemi végzettséggel rendelkező exének nem volt még karrierje, és ezért nem is érzi magát felelősnek. Azzal kapcsolatban, hogy milyen része volt szerelmének a karrierjében, a következőket mondja:

„sok embernek zűrzavar van a fejében, szerintem Melanie-nak is. Az engem ért impulzusok azok a dolgok, amik összetevői az én sikeremnek. Nem ő írta azokat a slágereket, amiket én kiadtam. Nem ő volt ott a meetingeken. Nyilván egy otthonos légkört megteremtett, ami tiszteletre méltó. Olyasfajta része volt a karrieremben – a karrieremben? az életemben! –, hogy otthon teremtett vagy próbált otthon teremteni, ez mindegy. De a sikeremet én csináltam meg, az az enyém. Aki hozzátett, az a Curtis volt.”

Arra a kérdésre, hogy mi az oka a rossz viszonynak közte és Nagy Melanie között, G.w.M. a következő választ adja:

„nem tudom. Próbálom kivenni a részem a gyereknevelésből, próbálom támogatni a gyermekeimet. Próbálom őt támogatni. Próbáltam vele privát beszélgetést létrehozni – nem hajlandó. Próbáltam a gyerek szülinapját úgy csinálni, hogy nyilvános hely, jöjjön az ő családja, jön az én családom – nem kell összejönni. A gyereknek a boldogságát vegyük alapul. Olyan elutasító és... nem értem az egész szituációt. Én megértem a düht, a dact, megértem a haragot, de azt a részét nem, hogy miért alakult ki ez. Ha tudnám, hogy miért alakult ki, akkor megértenék mindent. De nem értem.”

G.w.M. hangsúlyozza, hogy meg szeretné beszélni a dolgokat gyermekei anyjával, de nem ő nem hajlandó erre. Elmeséli, hogy nagyon mély sérelmei vannak, de ezekről nem hajlandó beszélni, és ezzel együtt továbbra is tiszteli Nagy Melanie-t. Íme a teljes videó.

Néhány előzmény-kiegészítés a fentiekhez

Megdöbbentő nyilatkozatot adott G.w.M. volt felesége arról, mit adott fel a rapperért

Luxus, de kölcsönből: G.w.M. 25 milliós adóssággal hagyja el a családját

G.w.M. indulatos kommentben rohant ki az exe, Nagy Melanie ellen

(Kiemelt kép: G.w.M. Instagramja)