Fogyás – Osváth Zsolt megdöbbentően rövid idő alatt adott le 17 kilót: Brutál volt

Osváth Zsolt, a februári influenszer-tüntetés főszervezője teljesen átalakult a rendezvény óta.

2024. június 5., 15:34

Szerző:

Osváth Zsolt jó ideig csak egy volt VV-játékosnak vagy YouTube-szerte ismert videógyárosnak számított, de az általa és Pottyondy Edina által szervezett februári gyermekvédelmi tüntetés óta egyértelműen átkerült egy másik kategóriába. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne beszélhetne a fogyásáról a Best magazin legutóbbi számában.

Úgyhogy beszélt is.

Osváth Zsolt megint 17 kilót fogyott

Így nézett ki Osváth Zsolt a februári tüntetésen.

És így néz ki mostanában Pottyondy Edina oldalán.

Osváth Zsolt négy hónap alatt adott le 17 kilót, és az egész azzal kezdődött, hogy megmondta az edzőjének, hogy ezentúl heti ötször szeretne edzeni.

„Visszakérdezett, hogy »biztos?!« – hiszen három éve járok hozzá, és heti két edzéstől is majd’ meg akartam halni. Mire mondtam, hogy ezer százalék, most megcsinálom. Ez lassan négy hónapja volt, azóta 17 kilóval mutat alattam kevesebbet a mérleg”

– meséli Osváth Zsolt. Hozzáteszi, hogy minden kezdet nehéz:

„Az első három hét brutál volt. Minden este kajával álmodtam. Korábban egész nap zabáltam. Mi több, a társasági események, baráti összejövetelek nekem abból álltak, hol és mit eszünk… Kezdetben ki sem mertem tenni a lábam otthonról, nehogy kísértésbe essek. Csak az edzőteremig mentem, illetve az éttermeinkbe dolgozni, de oda is csak úgy, hogy nem léptem át a konyha küszöbét.”

Osváth Zsolt a motivációjával kapcsolatban rendkívül őszinte:

„Szívesen mondanám, hogy az egészségem miatt vágtam bele, meg hogy rendben legyen a vérnyomásom, esetleg hogy sokáig élhessek, de én csak jól akarok kinézni.”

Az influenszer azt mondja, jólesik neki, már most mennyien észreveszik, hogy lefogyott, de egyelőre nem szeretne megállni. Még hat kilót tervez leadni, sőt reményei szerint izmosodni is fog.

„Tudom, hogy ez is meglesz. Az, hogy mikor, már más kérdés. Belül én mindig egy kövér fiú maradok, és az is lehet, hogy leszek is még kövér, de most még élvezem, hogy nem lihegek, ha fel kell mennem gyalog a negyedikre, hogy látszanak kockák a hasamon, és hogy ismét szeretek öltözködni.”

Osváth Zsolt tavaly is fogyott 16 kilót

Osváth Zsolt és párja, Patrik, tavaly tartották a lagzijukat, és az influenszer akkor is azt mondta, hogy az esemény kedvéért fogyott 16 kilót:

„A két kép között 2 hónap, 1 esküvő és -16 kiló telt el. Norbi Update nélkül. Mindig csak arról számolok be, hogy dagadt vagyok, szóval hátha motivál titeket az is, ha kevésbé dagadt vagyok. [...] Egyszerűen nem akartam öreg koromban azt nézni az esküvői képeken, hogy vágósúlyban voltam, akartam, hogy az unokák lássák, hogy a papa rendben volt. Tudom, Photoshop, de ennek eddig sem voltam a híve. Így nem zabáltam, és eljártam rendesen edzeni. Nyilván túltoltam és a 16 kiló ennyi idő alatt sehogy sem volt egészséges, de ez érdekelt a legkevésbé. Amúgy meg 2 vissza is jött, de most, hogy láttam, képes vagyok rá, már van hozzá kedvem.”

(Kiemelt kép: Osváth Zsolt Instagramja)