Diéta: Király Viktor február eleje óta fogyózik, de már 95%-nál tart

Király Viktor továbbra is keményen küzd a 2023-ban feljött kilók ellen.

2024. február 21., 07:58

Szerző:

Király Viktor háza táján rengeteg az újdonság. Egyrészt úgy tűnik, sikerült rendbe hozni a házasságát, és megint együtt vannak a feleségével, Virág Anitával. Másrészt új dalt jelentetett meg: feldolgozta George Michael egyik legismertebb dalát, a Careless Whispert.

Harmadrészt pedig Instasztorikban dokumentálja, hogy a műtéte után most hogyan küzd a tavalyi évben feljött kilók ellen. Az automatikusan eltűnő videók közül a legfrissebbeken az énekes egyrészt a futópályán gyalogol, másrészt azt mutatja, milyen kímélő ételeket főzött. Egy korábbi, azóta már eltűnt ilyen főzős posztját örökítette meg a Bors, ugyanis a diétás kajához ezt írta Király Viktor feliratnak, utalva arra, hogy hogyan változott az élete, amióta fogyózik:

„február eleje óta ilyeneket eszem, és képzeljétek el, hogy 95%-kal... unalmasabb lett az életem!”

Nem ez az első alkalom, hogy Király Viktor a testsúlyával viccel a közösségi médiában, igaz a 168.hu által megörökített poént is törölte azóta az Instagramról, az alábbi poszt tartalmazta.

„Jó jó!!!! Dagadt vagyok! De akkor is”

– így szólt a fenti videó felirata még karácsonykor.

Erre Young G Béci rapper-médiaszemélyiség válaszol neki egy kommentben, méghozzá a következőket, ez továbbra is ott van a posztban:

„de jó vagy! szeretem a molett, szép hangú fiúkat!”

Erre Király Viktor a következőt reagálja, egy sírva nevető szmájlival megtoldva:

„nagy a baj!”

És még egy testsúlyos poén Király Viktortól: amikor az énekes a Blikk TV Mizu? című műsorában szerepelt, azaz adott egy videós interjút a Blikknek, többek között a következőket mondta arról, miért mentek fel rá a kilók és pontosan mennyit hízott 2023-ban:

„ha már itt vagyok, végre bevallhatom, hogy pontosan miért jött rám ennyi kiló. Kaptam egy telefont Hollywoodból, hogy muszáj híznom 15 kilót, majd menjek el egy castingra, és akkor megkapom a Bálna 2 szerepét. Az a baj, csak 14-et sikerült, és nem kaptam meg a szerepet, így most inkább leadom.”

Sajnos azonban a valódi ok sokkal komolyabb. Az énekes házassága válsága, illetve az ezáltal okozott lelki bajok miatt nem tudott a súlyára figyelni. Erről így beszélt a korábbi interjúban:

„elég szar évem volt, de szerintem ezt mindenki tudja. Tudom, hogy nem egészséges, de úgy érzem, vannak olyan szakaszok az életben, amikor belefér, hogy kicsit elengedjük a dolgokat, nálam most ez történt. Ha megnézzük, az egész karrierem során azért nagyjából tudtam tartani a formámat, ez az egy év viszont minden szempontból akkorra mellbevágás volt nekem, hogy ez a része nem érdekelt.”

(Kiemelt kép: YouTube/Petar Markoski)