Az idei Dancing with the Stars alatt is szövődött egy új szerelem – nyilatkozott az újdonsült páros
Tavaly Krausz Gábor és Mikes Anna lett a Dancing with the Stars szerelmespárja. Idén...
Hát így működnek a celebszerelmek: miközben a Nyerő Páros után sorra megy szét egyik pár a másik után, addig a Dancing with the Stars meg éppen, hogy összehozza a hírességeket a profi táncosokkal. Ez történt tavaly Krausz Gáborral és Mikes Annával, és most már biztosan tudjuk, hogy idén pedig Mihályfi Lucával és Hegyes Bertalannal. Igen, ők estek ki a legutóbbi adásban, és a kiesésük után rögtön el is mondták, hogy igazából már az első adást szerelmespárként táncolták végig.
Dancing with the Stars: összejött Mihályfi Luca és Hegyes Bertalan
Azért érdekes, hogy pont Hegyes Bertalanról van szó, mert ő megnyerte a Dancing with the Stars első évadát Gelencsér Tímea partnereként, aztán a második évadban Nagy Réka partnere lett 2021-ben, és már akkor arról szóltak a pletykák, hogy csak nem jött-e össze a páros a magánéletben is. Hegyes Berci akkor úgy fogalmazott, hogy egymás lelki társai lettek Nagy Rékával, és hogy több van közöttük, mint barátság, de mégsem szerelmesek.
Azóta eltelt három év, és úgy néz ki, az ötödik szezon viszont elhozta az igazi szerelmet is.
„A mi pillanatunk az első adás és a salsa, gyakorlatilag utána mondtuk el egymásnak, hogy hogy érzünk. Nyilván előtte a táncteremben is már motoszkált valami, de ezt egymásnak leginkább az első adás után sikerült átadnunk”
– többek között ezt meséli Hegyes Bertalan a Blikknek a kapcsolat kezdetéről. Mihályfi Luca megerősíti, hogy amire az élő adások elkezdődtek, addigra össze is jöttek egymással a profi táncossal, de ezt nem akarták nyilvánossá tenni, amíg versenyben voltak, hogy a vetélkedő ne a kapcsolatukról, hanem a tánctudásukról szóljon. Most viszont kiestek, úgyhogy már nincs miért titkolózniuk. Alább tudja visszanézni ezt a bizonyos salsát az első adásból.
Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca egyébként az élő műsor legvégén a következőkkel jelentette be, hogy együtt vannak: még egy csók is volt a színpadon. Alább tudja visszanézni ezt a jelentet, amiben a páros a kiesés után búcsúzik a műsortól és a nézőktől. A hétvégén lesz a döntő, amiben kiderül majd, hogy Szabó Zsófi, Whisperton és Törőcsik Franciska közül ki nyeri majd az ötödik évadot.
(Kiemelt kép: a Dancing with the Stars Instagramja)