Csuti megdöbbentő értesítést kapott: 3 milliárd forintot örökölt

Csalóknak egyszer sikerült Szabó András Csuti fiókját feltörniük, most legutóbb már elővigyázatosabb volt.

2023. január 11., 13:33

Szerző:

Az online csalásokról beszélt Szabó András Csuti szerda reggel a Mokka című műsorban a TV2-n. Mint mondja, a napokban kapott egy olyan e-mailt, amiben arról tájékoztatták, hogy örökölt három milliárd forintot – ez természetesen annyira valószínűtlen volt, hogy eszébe se jutott a linkre rákattintani, de mint mondja, például a nagymamáját megkárosították már online csalók hasonló trükkel. Ennyit mond róla:

„a nagymamámékat sikerült sajnos ezzel a klasszikus unokázós-csalós történettel átverniük.”

Sőt, ő maga is pórul járt egyszer. A következőképpen meséli, mikor és hogyan esett áldozatul egy ilyen átverős emailnek, és hogy mit kellett utána tennie, hogy ne tudjanak neki több kárt okozni:

„egyszer az online fiókomat sikerült feltörni, mert játékot vásároltam, és utána jött a klasszik megerősítés, ami mindig szokott jönni, és nagyon gyorsan utána jött még egy e-mail. Azt hittem, hogy ez ennek valami utózöngéje, és ott rányomtam a linkre és 8 vagy 10 játékot vásároltak a fiókomból. [...] Bankkártyatiltás, fióktiltás, visszaállítás, és mindenhol igazolnod kell a te jogos személyedet.”

Alább lehet végignézni a teljes beszélgetést, amiben Csuti azt mondja, ő a közösségi oldalán is szeret megjelentetni olyan tartalmakat, amik az ilyen visszaélések veszélyeire figyelmeztetnek.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)