Galambos Lajos krimibe illő részleteket mesélt a bűnbanda lebuktatásáról

Olyan helyzetbe került, amit csak filmekben látni.

2021. augusztus 17., 09:16

Szerző:

Ahogy azt a 168 óra megírta, csalók többszáz millió forintért cserébe elintézték volna, hogy a bíró kedvezően döntsön Galambos Lajos és felesége bírósági ügyében. Azt ígérték, így biztosan elkerülhetik a börtönt. A zenész azonban nem ment bele az alkuba, inkább rendőrkézre adta a bűnözőket. Múlt héten még szűkszavúan nyilatkozott az esetről a Lagzi Lajcsi művésznéven is ismert médiaszemélyiség, aki most krimibe illő részleteket árult el a Blikknek a bűnbanda lebuktatásáról.

„Az ügyvéd barátom szervezett egy találko­zót, ahol ott volt két NNI-s nyomozó is, akik felvették a tanúvallomásomat s kértek, a továbbiakban is működjek együtt. Mivel titokban kellett tartani, hogy felvettem velük a kapcsolatot, nem a saját autómmal mentem, lesötétített ablakú kocsival vittek be a hátsó bejáraton s még az őrt is elküldték a folyosóról, ne lássa, ki megy be. Órákon keresztül hallgattak ki az ügyészségen, legalább 50 kérdést tettek fel, és a végén megkérdezték, segítek-e leleplezni a bűnbandát. Volt bennem félelem, nem akartam a családomat egy újabb idegőrlő időszaknak kitenni, épp elég rossz történt velünk, de félretettem a ro­ssz érzéseimet, és állampolgári kötelességemet teljesítve bele­mentem, hogy részt veszek a nyomozásban”

– többek között ezt nyilatkozta a zenész, akinek segítségével végül sikerült börtönbe juttatni a bűnözőket, akik be is ismerték a bűncselekményt. Galambos Lajosra azonban még így is nehéz időszak vár, ugyanis az ellene folytatott eljárásban még nem született ítélet. A life.hu információi szerint a zenész ellen hozott vádak a bűnbanda kézre kerítésével sem változtak, minden segítség és együttműködés ellenére az ügyészség továbbra is 7 év letöltendő börtönbüntetést kér Galambos Lajosra.