Csuti fájdalmas vallomást tett arról, hogy édesanyja rákos lett: Át kellett vágni a vállizmait

Szabó András Csuti részletesen mesél édesanyja kálváriájáról a mai interjúban.

2024. február 23., 09:41

Szerző:

Szabó András Csuti lesz a vendég a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor új részében, ami ma este kerül majd fel a YouTube-ra. A beharangozót ön már talán látta is, de most a Blikk friss részleteket közölt az adásból.

Az elmúlt időszak rendkívül nehéz volt Csuti számára, mert édesanyjának súlyos rákbetegséggel kellett megküzdenie:

„a gyógyulás útján van. Kap kemoterápiát. Meg kellett műteni, a kezelésből adódóan úgy lehetett eltávolítani ott valamit, hogy át kellett vágni a vállizmait. Elveszítette a válla mozgását. Szerencsére már nincs a szervezetében rákra utaló jel. Azt, hogy időben elkapták-e, tíz év múlva megmondják, de őrület, ami volt. Már molekulárisan vizsgálták, mert nem tudták eldönteni, jó- vagy rosszindulatú daganatról van-e szó. Még mindig kapja a kezeléseket, ugyanazokon a dolgokon megy keresztül, mint mindenki. Étvágytalanság, levertség.”

Édesanyjával kapcsolatosan Csuti hozzáteszi, hogy az asszony rendkívül sok szenvedésen ment keresztül a betegsége előtt.

„Meggyógyul majd... A szeretet óriási segítség. Rajta múlik, de ez nagyon lelki eredetű. Amiken ő átment… Eltemette a fiát. Eltemette az anyját. Eltemette a fia házasságát… ”

– Csuti itt a válására, illetve a testvére és nagymamája halálára utal. Ez utóbbiakról korábban Palik László műsorában beszélt a YouTube-on két évvel ezelőtt. 2022 januárjában így beszélt édesanyjáról:

„nagyon mélyen van. Év elején eltemettük a testvéremet, a fiát. Év végén megtörtént ez, amiről most is beszéltünk. Neki nagyon rossz volt a tavalyi év. Év elején elesett mamám. 90 éves, eltörte a combcsontját... Úgyhogy kapom, kapom most rendesen. Ilyenkor gondolkodom, hogy mit akar mutatni az élet azzal, hogy a mama elesett. Mit mutat? Legyek vele? Legyünk több időt együtt? Mert keveset voltunk? De miért nem mutatja akkor ezt máshogy? Miért úgy, hogy ő szenved? [...] Miért történik egyszerre ennyi minden rossz?”

A következő videóban hangzik ez el.

A rengeteg trauma után nem csoda, hogy Csutinak összerándul a gyomra, ha csörög a telefonja, hiszen annyira sok rossz hír érkezett az utóbbi időben. Ez szintén előkerül majd Hajdú Péter műsorában:

„a indokolatlan időpontban telefonál [édesanyám], remegő kézzel veszem fel a telefont. Mondtam neki, ha nincs baj, ne hívjon este, mert pánikrohamot kapok, ha meglátom a nevét a kijelzőn. Három imát mondok el, mielőtt felveszem a telefont, mert a szeretteim halálhírét ugyanígy tudtam meg...”

Csuti egyébként rengeteg jótékonysági akcióban vesz részt, a legutóbbi posztjával az Instagramon egy beteg kisfiúnak próbál segíteni. Érdemes megnézni a videót.

(Kiemelt kép: Csuti Instagramja)