Cicciolina kétségbeesetten nyilatkozott: Azt sem tudom, hol nyugszik a testvérem

Cicciolinát nem hívták meg testvére temetésére.

2022. február 4., 09:45

Szerző:

Cicciolina az alábbi posztban jelentette be, hogy elhunyt a testvére, Staller László. A 70 éves híresség azóta sincs jól, és a helyzetet súlyosbítja, hogy testvére temetését Cicciolina unokaöccse szervezi, aki nem hívta meg édesapja testvéreit a gyászszertartásra.

A helyzetről Cicciolina újabb nyilatkozatot adott, ezúttal a Blikk című lapnak. Többek között a következőket mondta:

„semmit nem közöltek velünk, csak megmondták, hogy nem lehetünk ott a szertartáson. Azt sem tudom, hol nyugszik a testvérem. Ez felháborító!”

A híresség korábban már említette, mennyire mérges mindezért unokatestvérére. Az előző nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Lacika életében rá sem nézett az apjára. [...] Lacika szégyellje magát, és csak annyit tudok erre mondani, hogy a karma majd visszaadja ezt a gonoszságot neki.”

Temetések, gyászszertartások

Kiderült Damu Roland kívánsága: őket nem szerette volna a temetésén látni

Damu Roland családja csalódott: ezért nem temethetik a színészt a művészparcellába

Csollány Szilveszter emlékére mégis tartanak gyászszertartást Budapesten is

(Kiemelt kép: Cicciolina Instagramja)