Hazatért Mexikóból Berki Krisztián és Berki Mazsi: elárulták, milyen most a házasságuk

Berki Krisztián és Berki Mazsi egy posztban árulták el, mi van velük. 

2022. március 28., 10:23

Szerző:

Berki Krisztián és Berki Mazsi hazatértek a mexikói nyaralásukból. A házaspár azért utazott el a tengerentúlra, hogy rendbe tegyék a házasságukat. A vakációra velük tartott közös kislányuk Emma Katerina is. Mint megírtuk, Berkiéknek sikerült újra egymásra találniuk. Most pedig, hogy hazaértek egy újabb fotóval bizonyítják, hogy minden rendben van közöttük. 

„Együtt, erősebben, egy irányba”

- írta Berki Mazsi a bejegyzésében.

„Mazsival messze kellett jöttünk Magyarországtól – egy olyan helytől, ahol ha kilépünk az utcára, közszereplők vagyunk – ahhoz, hogy újra egymásra találjunk. A minap együtt vacsoráztunk, akkor azt mondta nekem a feleségem, abba a Berki Krisztiánba szeretett bele, ami itt vagyok. Otthon sok külső hatásnak van kitéve a házasságunk, ezt kell megtanulnunk függetleníteni a mindennapokban tőlünk. Biztos vagyok benne, hogy a mi visszatalálásunkhoz óriási segítségünkre voltak a terapeutáink” 

- nyilatkozott pár napja Berki Krisztián a kapcsolatukról a Borsnak.

Berkiék házassági válságáról itt olvashat bővebben!

Fotók: Berki Krisztián elköltözött otthonról

Berki Mazsi: „Könyörögtem Krisztiánnak”

Meglepő döntést hozott Berki Krisztián és felesége

(Kiemelt kép: Berki Mazsi Instagramja)