BB Évi soha többet nem jöhet ki a pszichiátriáról

Egy közeli ismerős beszélt BB Évi, azaz Párkányi Éva állapotáról. Jobban van, de egész életére intézetben marad.

2022. november 7., 12:01

Szerző:

BB Évi, azaz Párkányi Éva húsz évvel ezelőtt, 2002-ben lett országosan ismert. Az első Big Brothert nyerte meg ő annak idején, innen a beceneve, de az ezt követő években-évtizedekben magánéleti válsága miatt szerepelt a hírekben. Párkányi Évának két gyermeke született, de végül a pszichiátriára került, mert mentális állapota miatt folyamatos ellátásra-felügyeletre szorul.

A Bors most Párkányi Éva egy ismerősét érte el, aki alapvetően jó hírekkel szolgált, mert azt mondja, az valóságshow-győztes jobban van az utóbbi időben, de sajnos ezzel együtt úgy tűnik, nincs már remény arra, hogy az egykori BB Évi a saját lábára álljon. Az informátor többek között a következőket mondta:

„Évi egy teljes értékű ember. Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota. Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skizofréniával vitték be az intézménybe.”

Az ismerős beszél arról, régebben mennyire tartottak tőle az ápolók, és említi azt is, hogy Párkányi Éva állapota mennyit javult azóta. Azonban:

„szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet. Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van.”

Párkányi Éváról hosszabb összeállítást készített a nyáron Kadarkai Endre, az ő videóját alább lehet megtekinteni. Ebből kiderül, hogy annak idején pszichológus és pszichiáter is dolgozott a Big Brotherben, azaz a műsor előtt és után is figyelték a játékosok mentális állapotával.

A Big Brother sokéves szünet után a Való Világgal egyesülve tért vissza az RTL-en, hamarosan indul a 11. évad. A valóságshow magyar verziója Párkányi Éván kívül olyan győzteseket tüntetett még ki, mint például Nagy Alekosz és Aurelio Caversaccio.

(A fent kiemelt kép 2010-ben készült. Fotó: guinness – dfp.hu)