Barabás Éva szerint a Budapesten élő, de vidékről származó hírességek ebbe a két csoportba sorolhatók

Barabás Éva szintén vidéken nőtt fel és felnőttként költözött Budapestre. Azt is elmondta, ő melyik kategóriába tartozik.

2024. február 24., 07:19

Szerző:

Barabás Éva műsorvezető felült az Éva magazin nosztalgiajáratára, azaz adott a lapnak egy egyórás videós interjút, amit beágyazni nem lehet, ide kattintva megnézni viszont igen. Az interjú tavaly szeptemberi, de az 55 éves médiaszemélyiség bármikor aktuális gondolatokat fogalmaz meg az interjúban, amire most a Story.hu talált rá és jelentette meg (kissé zavarba ejtő módon a Napi friss című rovatban).

Barabás Éva – Bonyhádról Budapestre

A Fókusz műsorvezetőnője a Tolna megyei Bonyhádon született, ott is érettségizett és a helyi televízióban szerepelt először. Innen a Paksi Televízióhoz vezetett az útja és 1997-től, 28 éves korától dolgozott a fővárosban. Abban az évben volt ugyanis, hogy megnyerte a Riporter Kerestetik nevű versenyt, és így került az be az MTV-be, ahol a Híradó munkatársa lett. Az első albérlete külső Erzsébetvárosban volt, az Izabella utcának abban a részében, amit ma már Rejtő Jenő utcának hívnak. Barabás Éva pont abban a házban lakott annak idején, amiben Rejtő Jenő született.

Így emlékszik vissza erre a korszakra:

„elég későn kerültem Budapestre, a húszas éveim vége felé jártam. Az első albérletben nem volt mosógépem.”

Barabás Éva végül odébbállt a hetedik kerületből, és a harmadikban találta meg az otthon érzését:

„amikor az óbudai zöldséges szólt, hogy »Évike, jött friss uborka, friss paradicsom«, akkor kezdtem otthon érezni magam.”

Vidéken született hírességek Budapesten

Barabás Éva így gondolkodik azokról a médiaszemélyiségekről, akik az immár 150 éves fővárosba tették át a székhelyüket egy vidéken eltöltött gyerekkor után:

„ismert embereknél két nagyon jellemző hozzáállás van Budapesttel kapcsolatban. Az egyik mintha nagyon nem is élt volna Budapest előtt máshol, annyira pesti vagy budapesti szeretett volna lenni. Vagy annyira gyorsan szeretett volna bekapcsolódni. A másik meg az, aki mindig emlegeti, hogy fontos gyökerei vannak otthon.”

Barabás Éva kiemeli, hogy ő természetesen ez utóbbi kategóriába tartozik, és biztos ön is azonnal rá tud vágni még egy magyar hírességet, aki rendszeresen hangoztatja vidéki származását.

Túl van a baleseten

Emlékezetes, hogy Barabás Éva tavaly súlyos balesetet szenvedett, ami miatt hosszú időre eltűnt a képernyőről. Az RTL sztárja azt mondja, a fizikai sérülés és megviselte, de lelkileg szintén teljesen a padlóra került a balesettől:

„a lelkem jobban összetört, az első két hétben sokkos állapotban voltam, nem tudtam, hogy ki vagyok, hol vagyok, hova tartok. Van-e még visszaút, egyáltalán az életemet tudom-e úgy folytatni, ahogyan haladt, megszokott medrében?”

A balesetről itt olvashat többet korábbi cikkünkben.

(Kiemelt kép: Barabás Évi Instagramja)

Tegnap 15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.