Tóth Gabi elmondta, hogyan alázták meg értelmiségi kollégái

Tóth Gabi hosszú posztjában tagadja, hogy megvette volna őt a Fidesz.

2022. április 7., 07:42

Szerző:

Tóth Gabi továbbra is támadások kereszttüzében áll, jelenleg többek között azért, mert néhány hónappal azután, hogy kikérte magának, hogy bármi köze lenne a politikához, a Fidesz kampányzáróján énekelt. A 34 éves énekesnő most az Instagramon tett közzé egy hosszú posztot, amelyben akként magyarázza el, hogy miért ezt a politikai oldalt választotta, hogy megnevezné akár a Fideszt, akár Orbán Viktort.

Azzal kezdi, hogy megint említi, hogy karaktergyilkosságnak tartja az őt ért kritikákat, és hogy sok olyan cikk jelent meg róla, amely köszönőviszonyban sem volt a valósággal. Majd így folytatja, leírva, hogy az évek során értelmiségi kollégái sokszor kritizálták, megalázták:

„[az] Eucharisztikus Kongresszussal kezdődött, ahol én nyilvánosan is megvallottam a hitemet, amit egyébként sosem titkoltam, hiszen gyerekkoromtól velem van, természetes része a minden napjaimnak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyes médiumokból, emberekből milyen elképesztő gyűlöletet vált ki. Pont azokból, akik folyamatosan az elfogadást, toleranciát kérik számon azoktól, akik nem az ő szájuk íze szerinti értékrendet vallják. Folyamatosan azzal támadtak, hogy nincs érettségim, magyarán leostobáztak, megvett a hatalom, álszent vagyok... Miközben ebben az időszakban nekem a politikához közöm nem volt. Csendben jegyzem meg, hogy a választási kampányban sok vidéki honfitársam kapta meg az ostoba jelzőt. Mondjátok, mi ez, ha nem kirekesztés, lenézés? Számomra persze, ez nem volt újdonság, 17 év alatt kaptam már ennél durvább támadásokat is, például a magukat értelmiséginek tartó kollégák rendszeresen gúny tárgyává tettek azzal, hogy tájszólással szóltak hozzám. A sokadik ilyen megkülönböztetés után rájöttem arra, hogy nemhogy nem kell szégyellni, de büszkének kell lenni arra, honnan származom. Mint ahogy az is bebizonyosodott idővel, hogy nem a papírok száma határozza meg az embert.”

A folytatásban Tóth Gabi így meséli el, miért állt ki végül a Fidesz mellett:

„eddigi szakmai pályafutásom alatt sosem jutott eszembe, hogy közéleti szerepet vállaljak. Az értékrendem sosem volt titok, ezt hoztam otthonról. Az a nemtelen, sokszor igaztalan támadáscunami azonban, ami a magukat elfogadónak és toleránsnak hirdető oldalról érkezett felém, gyakorlatilag belesodort egy olyan szerető közegbe, ahol valóban el- és befogadtak. A legnagyobb bajban álltak mellém és segítő kezet nyújtottak. Az őszinte igazság az, hogy soha nem vártak tőlem semmit ezért cserébe, és megvenniük sem kellett, hiszen mindig is ez volt az én hitem szerinti, valódi közösségem.”

Az írása záróakkordjából kiderül, hogy Tóth Gabi bár egy konzervatív, 12 éve uralkodó párt mellett kampányol, attól még lázadónak tartja magát. A Fidesz kampányzáróján tartott fellépéséről így fogalmaz:

„elképesztő érzés volt állni azon a színpadon, mert még el sem kezdtem énekelni, máris olyan szeretet áradt felém a tömegből, ami felülírt minden meghurcolást, gyűlöletet, amit az elmúlt hónapokban kaptam. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki kitart mellettem, és a szakmai teljesítményem alapján ítél rólam. Én ma is ugyanaz a lázadó vagyok, aki harcolni fog az igazságért, a családjáért és értetek!”

Íme a teljes poszt.

Tóth Gabi kritikusai

Kajdi Csaba rendesen kiosztotta Tóth Gabit a választások utáni megjegyzéséért

Puzsér Róbert még mindig nem engedi el Tóth Gabit: azt mondja, a megtérése hazugságtól bűzlik

Tóth Gabi letiltotta Lakatos Márkot az Instagramon – íme, miért

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)