Balázs Péter ereje egyre fogytán, ez keseríti el a színészt a mai Magyarországon: Szomorú vagyok

Balázs Péter súlyos betegségen van túl, de újabb műtét várja.

2024. március 6., 07:53

Szerző:

Balázs Péter színésszel közöl friss interjút a Blikk a születésnapja alkalmából. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tegnap töltötte be a 81. életévét, és ennek apropóján először arra a kérdésre válaszol, hogy hogyan van most.

„Ha azt kérdezik tőlem, hogy vagyok, azt felelem, köszönöm, jól. Ez az egyszerű és rövid válasz, mert valójában magam sem tudom, hogyan is állok a betegséggel folytatott küzdelemben. Amikor megkaptam a súlyos, rémisztő diagnózist, megijedtem, aztán jöttek a kezelések, hallgattam, figyeltem az orvosokra, és lám, még élek. Talán csak az erőm, az fogyott el”

– mondja Balázs Péter, utalva arra, hogy az utóbbi időben egy súlyos betegségen esett át, anélkül azonban, hogy elárulná, hogy konkrétan milyen betegségről van szó. Hozzáteszi, hamarosan újra műteni kell, ezúttal a szemét, hályog miatt.

Balázs Péterről régóta lehet tudni, hogy jobboldali beállítódottságú, és hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy 2007-ben színházigazgató lett. A szolnoki önkormányzat ugyanis abban az évben a szakmai testületek jelöltje ellenében választotta meg őt a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójává. 2011-ben a közgyűlés meghosszabbította szerződését, de aztán 2021-ben nem pályázott újabb periódusra.

„A legfontosabb a család, különösen most, ebben a zavaros világban, amely körülvesz bennünket. Szomorú vagyok az ország megosztottsága miatt. Mi, magyarok képtelenek vagyunk békében élni”

– szomorkodik az interjúban Balázs Péter azon, hogy vannak olyanok is, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő.

A Louis de Funès magyar hangjaként is ismert színész a betegségéről egyébként novemberben, a Kontextus című műsorban beszélt először, amit alább lehet visszanézni-visszahallgatni. Andor Évának ebben az adásban azt is elmondta, hogyan hívta fel Jordán Tamás, hogy ne legyen igazgató, de a beszélgetésből kiderül az is, hogy sokszor már nehezére esik egy-egy gondolatmenetet világosan végigkövetni, kifejteni:

„ha nincsenek jó orvosaim, ha nincs olyan csodálatos háttérországom, feleségem és családom, aki ebben segített, akkor lehet, hogy más kimenetelű... Rólam beszélnének, és nem velem. Adja Isten, hogy legalább így, de haladjon tovább az élethez való viszonyom. Hát ezért nem játszom: nem csak azért mert elfáradtam, elég volt, 40 év, 50 év elég a munkából, annyira soha nem voltam exhibicionista, hogy állandóan beszéljek és mindenről meglegyen a véleményem. Csodálatos pályát jártam be, de nem akarok elébe vágni a dolgoknak. [...] Ott lehettem olyan dolgoknál, amit több ember a történelemkönyvből vagy az olvasmányaiból ismer. [...] Nem jut eszembe hirtelen, amit akarok mondani. Amikor már az ember nehezen szedi össze magát és a gondolatait... Én folyékony beszélő voltam és annak... De gondolkodni kell... Meg kellene talán kímélni a nézőt attól, hogy izgulni kelljen, hogy kijön-e...”

Alább lehet megtekinteni a beszélgetést, amiből kiderül, hogy Balázs Péter rákos lehetett, hiszen említi, hogy chemoterápiát és sugárkezelést kapott.

(Kiemelt kép: YouTube/Kontextus)