Árpa Attila megdöbbentő bejelentést tett: Már kezd késő lenni, de...

Árpa Attila 52 éves, de van valami, amiről még nem mondott le.

2023. december 24., 06:13

Szerző:

Újabb mozgalmas évre tekinthet vissza Árpa Attila: szerepelt filmekben és színházban, feltűnt az RTL-en a Sztárboxban versenyzőként és az Árulókban műsorvezetőként (lásd fent), valamint végre megvan a másodfokú ítélet a bírósági ügyében. Plusz eltörte a lábát.

Mint mondja, annyira elfoglalt mostanában, hogy a szerelem jelenleg nem fér bele az életébe: erről tavaly A nagy Ő kapcsán is beszélt.

De ennek tudatában még meglepőbb friss bejelentése, ami szerint bár párkapcsolatot nem szeretne jelenleg, gyereket viszont igen.

„Van még dolgom. Szeretnék még gyereket, családot alapítani. Tudom, hogy már kezd késő lenni, de még beleférek. Nyilván szeretnék [a lányommal,] Amirával is minél több mindent megélni. Látni, amikor lediplomázik, megházasodik, amikor anyává válik. Ezek most utópisztikus gondolatok, hiszen csak 17 éves, de szeretnék nagypapa lenni. Nem ártana egy nagyjátékfilmet is elkészíteni, ami nemzeti sikereket ér el, a filmezést sem adtam fel”

– többek között ezt nyilatkozta az 52 éves színész-producer a Blikknek egy friss interjúban.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Árulók)