Alföldi Róbert attól tart, hogy nem lesz munkája a jövőben – elmondta, kit okol ezért

Alföldi Róbert úgy érzi, marginalizálódott.

2022. május 20., 07:53

Szerző:

Alföldi Róberttel autózgat és beszélget D. Tóth Kriszta az Elviszlek magammal című sorozat azon epizódjában, amit vasárnap délelőtt 11-kor sugároz majd a Spektrum Home csatorna.

Ebben az 54 éves színész-rendező azt említi, hogy úgy érzi, leszállóágban van a karrierje.

„Az elmúlt öt évről az jut eszembe, hogyan marginalizálódtam vagy hogyan kicsúsztam a pálya szélére. Úgy érzem, hogy légüres térbe kerültem”

– idézi Alföldi Róbert szavait a Blikk.

A Nemzeti Színház egykori igazgatója nem mást vagy másokat okol a kialakult helyzetért, hanem saját magát. A következőket is mondja:

„elkövettem mindent azért, hogy ez így legyen. Egyrészt folyamatosan pofáztam, beszóltam a szakmámnak, ezért nem is csodálkozom azon annyira, hogy nem tartozom sehova. Régebben ez nem is volt probléma, de ahogy idősödöm, kezd kialakulni egy igény, hogy jó lenne tartozni valahová. Nagyon zavar, hogy azon agyalok, vajon lesz-e munkám. Ezzel soha nem kellett foglalkoznom, most mégis foglalkozom vele.”

Alföldi Róbert politikai állásfoglalásokat is gyakran bevállal

Alföldi Róbert üzenete a választások előtt: Nehéz idők vannak, nehéz idők jönnek

Alföldi Róbertnek beszóltak, hogy mit képzel, hogy kokárdát visel

Alföldi Róbert: Újra megkérdezem, mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, hogy ez így rendben van?

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)