Apró Anna ezt megkapta: Neked még pasid sincsen! Senkinek nem kellesz! – videó

A Város királynői legutóbbi adásában személyeskedő vita volt Apró Anna és Szécsényi Violetta között.

2023. december 8., 12:38

Szerző:

Apró Anna és Szécsényi Violetta vitája volt A város királynői című sorozat csütörtöki adásának csúcs- (vagy lehet, hogy inkább mély)pontja. Az RTL ugyanis ebben a szezonban nagyon benne van az itthon először 5 vagy több éve egyszer már beindított formátumok újraindításában: megint elővették a The Voice-ot és a Sztárboxot, és most a Feleségek luxuskivitelben után megcsinálták a Real Housewives...-sorozat második magyar verzióját is. Ez utóbbi A város királynői címet viseli, és egyik legismertebb szereplője Apró Anna, aki korábban a Cápák között című pénzügyi realityben szerepelt befektetőként.

Apró Anna nemrégiben nyilatkozott arról, hogy szingli, és pont ez a téma kerül szóba az alább megtekinthető jelenetben, miután egyre inkább nő a feszültség közte és Szécsényi Violetta között. Szécsényi Violetta utólag el is mondja a kamerának, hogy ki nem állhatja Apró Annát, csak nem ezekkel a szavakkal. Hanem ezekkel:

„az Anna zavarja az aurámat. Egyszerűen annyira negatív jelenség, és annyira rikacs hangja van, és annyira egy elkényeztetett [kisípolva], hogy én vele egy asztalhoz nem szívesen ülök le. Ez a »gazdag vagyok, de nekem semmi nem jó, mindent leszólok« – nem tudom, én nem ezzel az értékrenddel rendelkezem.”

A „rikacs” nyelvi lelemény talán a rikkancs és a rikácsoló szavak összemosódásaként születhetett meg Szécsényi Violetta fejében, mindenesetre a realityszereplő nem tudja elképzelni, hogy Apró Annának valaha párkapcsolata legyen, annyira elviselhetetlennek találja őt. Ezt a szemébe is mondja:

„jó lett volna, ha van egy férfi melletted, mert nem nagyon van semmilyen. Nekem egy férfi van. Neked még pasid sincsen, igaz?! Senkinek nem kellesz, én úgy látom. [...] Hát akkor kívánom, hogy boldog legyél. Nem tudom, kit hagynak el állandóan, de nem engem.”

Erre Apró Anna megjegyzi, hogy Szécsényi Violettát talán nyolcszor is eljegyezték, mire a nyolcadik férfival az esküvő is összejött, sőt, rákérdez, hogy beszélgetőpartnere hány éves, amihez Szécsényi Violetta szerint Apró Annának semmi köze.

„Olyan stílusban beszéltél, hogy már mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében”

– jegyzi meg Szécsényi Violetta Apró Annának az alább megtekinthető videó végén.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/A város királynői)