5 celeb, akikről tavaly ilyenkor még azt sem tudtuk, kicsoda

Papp Máté Bence csak egy aközül az 5 celeb közül, akikről tavaly ilyenkor még nem sejthettük, idén milyen sokat fogunk hallani-beszélni róluk.

2023. december 30., 06:21

Szerző:

Van olyan celeb, aki hosszú ideig dolgozik azért, hogy ismertté váljon, másokat hirtelen, egyik pillanatról a másikra kap fel a média. De akárhogy is jött, az alábbi 5 személynek 2023-ban jött az országos ismertség. Tavaly év végén még nem tudtunk róluk, mostanra azonban a bulvárhírek rendszeres szereplőivé váltak.

1. Papp Máté Bence

Az év legnagyobb botránya egyértelműen Tóth Gabi válása és új párkapcsolata volt. Ennek kapcsán került be augusztusban szinte egy csapásra a köztudatba Papp Máté Bence, mint Tóth Gabi táncosa és egyben új szerelme. Bár az első interjúja még várat magára, azért minden bizonnyal bevehetjük már a Fricska táncegyüttes tagját is a hazai hírességek közé, hiszen volt gálázni Tóth Gabival, posztolt már vele közös képet, és ő volt az egyik főszereplője az ősz egyik legtöbbet taglalt televíziós performanszának.

2. Jákob Zoltán

Jákob Zoltán nem volt éppen egy névtelen senki 2022-ben sem, de akik nem tanulmányozták különösebben részletesen a leggazdagabb magyarokat soroló listákat, azok valószínűleg nem tudtak róla semmit. Na de aztán januárban bedobta a TV2, hogy ő lesz a következő Nagy Ő, és onnantól kezdve Jákob Zoltán egycsapásra a bulvárhírek rendszeres szereplője lett, hiszen a multimilliárdos műkörmös élete realityszerepléstől függetlenül is meglehetősen lenyűgöző.

3. Varsányi Réka

Eredetileg állítólag úgy volt, hogy azt szerették volna, hogy Alekosz Baukó Évával menjen el az Ázsia Expressz idei évadába, de mivel Baukó Éva nem vállalta, az egykori VV-győztes a párjával, Varsányi Rékával ment el az utazós vetélkedő-realitybe. Nem mindenki tud egyetlen realityszereplés kapcsán ilyen ismertséget szerezni, de Varsányi Rékának sikerült, hiszen Alekosszal közös történetében volt megcsalás, békülés, alázás, szakítás és még fogyás is. Az persze kérdés, hogy látjuk-e még Varsányi Rékát ezután is, most, hogy Alekosszal már nincsenek együtt, de az biztos, hogy az alábbi interjúja roppant népszerű lett, csaknem félmillióan megnézték.

4. Papaszíta

Minden ízében magyar sztori Papaszíta története, aki idén októberben posztolt csak először az Instára, de mostanra máris összeszedett 92 ezer követőt. Egy Hopka László nevű férfiról szól, aki a Kőgazdag fiatalok című műsorba került bele, mint az egyik címszereplő testőre. Papaszíta ellen hamarosan ki is adtak egy elfogatóparancsot sikkasztás miatt, ami azonban rövid úton elintéződött. Aztán jött egy második kapcsolati erőszak miatt, aminek kapcsán a TV2 43 éves sztárját azonban már le csukták. Az utolsó posztja a börtönbevonulásról készült képeket tartalmazza.

5. Péter Srámek

Ha ön kedveli az ő zenei műfaját, akkor nyilván ön már régóta jól ismeri Péter Srámeket, nem csak idén fedezte fel. A 30 éves, szlovákiai születésű énekes 2015-től kezdve itt-ott feltűnt már TV2-es produkciókban, tavaly pedig a Csináljuk a fesztivált!-t nyerte meg a Dunán. De mindezek után vagy mellett az igazi ismertséget az hozta meg neki, hogy ő lett Zámbó Jimmy énekhangja A Király című sorozathoz, aminek kapcsán aztán szép kis viszály alakult ki közte és a Zámbó család között, akik ugye nagyon megorroltak az RTL-es széria miatt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy 2023 volt az az év, amikor Péter Srámek egy relatíve kisebb közönség által számon tartott énekesből széles körben ismert celebbé vált.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)