Új elnöke van a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) csütörtöki rendkívüli tisztújító közgyűlésén az 52 éves Kovacsics Imrét, a SPA Hungary Holding Zrt. tulajdonos-vezérigazgatóját választották meg elnöknek.

2023. június 8., 19:26

Szerző:

A testnevelő tanári végzettséggel is rendelkező üzletember 61, a MOATSZ eddigi elnöke, a nemzetközi szövetség pénzügyekért felelős alelnöke, Nátrán Roland 19 szavazatot kapott, négy voks pedig érvénytelen volt. Kovacsics Imre a Magyar Asztalitenisz Szövetség új elnökének megbízatása négy évre szól. 

A tisztújításra azért volt szükség, mert egy elnökségi tag decemberben, további öt pedig egy nappal a május 11-re összehívott közgyűlés előtt lemondott a posztjáról, ami egyben azt is jelentette, hogy a testület megszűnt.

Kovacsics Imre a küldöttgyűlésen kiosztott elnökjelölti stratégiájában többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság 2022-es elemzése az asztaliteniszre nézve lehangoló eredményeket mutatott. Az anyagból azt a konklúziót vonták le, hogy "a 2013-tól jelentősen megemelkedett állami források sem a sportolói létszámadatokban, sem az eredményesség tekintetében nem mutatnak pozitív hatást". Egy másik, belső kutatás alapján készült helyzetelemzésben pedig az olvasható, hogy az ország 174 járásából 59-ben nincs tagszervezete a szövetségnek, így közel 1000 település és 89 város nincs fent a hazai asztalitenisz térképén. A sportágban hiányzik egy általános, aktuális ismeretanyagra épülő alap- és középszintű edzőképzés, egy jól kiépített akadémiai rendszer, valamint egy életpályamodell, pedig ezek a sikeres utánpótlás-neveléshez elengedhetetlenek lennének. 

Az új elnök ezért célul tűzte ki, hogy emeljék az utánpótláskorú igazolt versenyzők számát, hozzanak létre egy asztalitenisz akadémiát és a tehetséges sportolóknak egy ösztöndíj rendszert, továbbá azt is szeretné elérni a kormánynál, hogy a sportág világbajnokai olimpiai életjáradékban részesüljenek. Ezek mellett azt is tervezi, hogy a MOATSZ szolgáltató szövetséggé alakuljon át, és a jelenlegi heti kétnapos ügyfélfogadásról 2025-re ötnaposra térjen át. 

A szövetség három alelnöki posztjára Bogdánffy Pétert, Soós Imrét és Volsik Tibort választották meg, az elnökségnek pedig még Ambrus Ferenc István, Bodrogi József, Gulyás Vince, Kreisz Tibor, Lakatos Gyula, Stocker Miklós György és Varga Csaba Koppány lett a tagja.

(Kiemelt képünk illusztráció: Szvitacs Alexa adogat az ausztrál Li Na Lej elleni mérkőzésen a para-asztaliteniszezők S9-es kategóriájának elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpián a Tokiói Fővárosi Sportcsarnokban 2021. augusztus 28-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.