Hamilton meglátogatja Verstappent a kórházban

A brit versenyző azt mondta, nem érzi, hogy elnézést kell kérni, de szándékosan sosem ártana senkinek.

2021. július 18., 21:08

Szerző:

Mint ismert, szörnyű baleset történt vasárnap a Brit Nagydíjon. Rögtön a rajt után előzte volna Hamilton Verstappent, de egy rossz manőver, miután Hamilton nem adott Verstappennek elég helyet, a holland a gumifalnak csapódott. Verstappen kiszállt az autóból, kórházba vitték, Hamiltont tíz másodpercre büntették, aki végül megnyerte a futamot. A 23 éves holland versenyző kórházban van.

A Brit Nagydíjon történtekkel kapcsolatban Lewis Hamilton azt mondta, nem érzi úgy, hogy elnézést kellene kérnie. „Nem gondolom, hogy abban a helyzetben vagyok, hogy elnézést kellene kérnem valamiért. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk” – tette hozzá Hamilton. Úgy fogalmazott: „Hallottam, hogy Max kórházban van, és ez határozottan aggaszt. Egyikünk sem akarja soha, hogy bármelyikünk megsérüljön, ez soha nem áll szándékomban, szóval remélem, hogy jól van.” Lewis Hamilton azt mondta, fel fogja keresni Verstappent a kórházban, és biztos benne, hogy hamarosan újra harcba szállnak. „Sok kemény verseny vár még ránk, és meg kell tanulnunk tisztességes egyensúlyt kialakítani” – idézte a BBC Hamiltont.

Hamiltont a baleset után 10 másodperces időbüntetés kapott. Erről azt mondta: „Nem értek egyet a versenybírókkal, de elfogadom és teszem a dolgom. Nem fogok siránkozni miatta, mindenkinek más véleménye lesz az esetről. Nem igazán érdekel, mint gondolnak az emberek. Teszem, amit teszek, és nagyon örülök a mai napnak.”

Christian Horner a Red Bull főnöke a rádióban kemény szavakkal illette Hamiltont az ütközés után. Hamilton reagált a Red Bull csapatfőnökének nyilatkozatára is. Christian Horner a leintés után „értéktelennek” nevezte a brit győzelmét. „Nem érzem értéktelennek” – mondta a 99. F1-es győzelmét szerző brit pilóta. „2000 ember dolgozik hihetetlenül keményen a csapatomban, nem csak rólam szól ez a dolog. Természetesen nem így szeretném, hogy történjenek a dolgok a versenyen” – nyilatkozta Lewis Hamilton a futam után.  

A történtek után Verstappen az Instagramon írta le véleményét. A belga származású holland versenyző jól van, de csalódott, hogy nem folytathatta a versenyt. Ugyanakkor be is szólt Hamiltonnak, mert szerinte a tíz másodperces büntetés nem egyenlő azzal, ami vele történt, és azt is írta, hogy tiszteletlen és sportszerűtlenül viselkedett.  

(Kiemelt kép: Hamilton a Brit Nagydíj utánn 2021. július 18-án. Fotó: Lars Baron / AFP)