Ferencváros–Slovan Bratislava: három évtizedet kellett rá várni, de nem sikerült a revans

A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulóját hazai pályán kezdte a Ferencváros. A két csapat utoljára '92-ben játszott egymás ellen, akkor a Ferencváros vereséget szenvedett. 20-án megvan az esély, hogy visszaadja a csapat az akkori vereséget.

2022. július 20., 21:57

Szerző:

Ferencváros szerda esti ellenfele az a Slovan Bratislava volt, akik ellen 1992-ben Pozsonyban 4-1-re vesztettek. 30 év után újra egymásnak feszült a két csapat a Bajnokok Ligája, selejtezőjének a 2. fordulójában.

A Slovan Bratislava kezdte a mérkőzést. Harmadik percben már megvolt az első kapura lövés, amit Szaponjics lőtt, de Dibusz ki tudta védeni, ráadásul ki sem ment a labda. A hetedik percben újabb gólhelyzet alakult ki, de Weiss szabadrúgásából, de Medvegyev öt méterről az üres kapu mellé gurított. A 10. percben a Fradi szerzett egy szabadrúgást: Civic beívelése után Zachariassen ráfejelte a labdát a kapura, de az csak kapufát talált. Az első negyedórában már két Slovan-helyzet volt és egy kapufa a Fraditól. Az első fél órában inkább a hazaiak irányítottak, de éles helyzete így is több volt a Slovannak. A félidőre négy percet húztak rá, de végig maradt a 0-0.

Félidő után négy perccel már megvolt az első éles helyzete a Slovannak, de Barszegjan a tizenhatos túloldalán Weiss elé került a labda, akik elől Samy Mmaee az utolsó pillanatban szögletre ment. Ezután tartott egy darabig a nyugodtabbnak mondható adok-kapok, majd 70. percben a Slovan tizenhatosán belül Laidouni passzol Tokmachoz, aki laposan lőtte középre a labdát. Zachariassenhez került ezzel a labda, aki közvetlen közelről a kapuba lőtt.

Ferencváros - Slovan Bratislava 1-0.

A gól feltüzelte a Slovant, cserékkel felállást is váltottak. Ez be is jött nekik, ugyanis 81. percben Barszegjan tizenhatoson belülre ívelt egy szabadrúgást, amit Csakvetadze beemelt középre, majd onnan Kashia befejelte a kapuba.

Ferencváros - Slovan Bratislava 1-1.

Ezután nem kellett sokat várni az újabb gólra. A 86. percben Csakvetadze előre tört, majd Barszegjan elé adta a labdát, aki jobb oldalról ballal csavart lőtt a jobb felsőbe.

Ferencváros - Slovan Bratislava 1-2.

Öt perc a hosszabbítás. Az utolsó öt percben nagyon próbálkozott a fehér-zöld csapat, folyamatosan a Slovan térfélen játszottak, több szöglet is történt a maradék időben, hogy tudjon egyenlíteni. 94. percben ez majdnem megtörtént, de kapufáról lepattant a labda. 

A végeredmény 2-1 lett a Slovan Bratislava javára.

(Kiemelt kép: A ferencvárosi Franck Boli (b) és Guram Kashia, a szlovák csapat játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Slovan Bratislava mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. július 20-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)