Cristiano Ronaldo, aki végleg megölte a futballszenvedélyt

Egy párhuzamos dimenzióban Cristiano Ronaldo el sem gondolkodik ex-klubjának ősi riválisa, a Manchester City ajánlatán, mert még vannak elvei, maradt valami abból a tizenéves lázadó idealistából, aki Lisszabonból elindult meghódítani a világot. Maradt valami abból a srácból, aki 2015-ben azt nyilatkozta, hogy ha a pénz érdekelné, Katarba igazolna, nem a Citybe. „Ez a szenvedélyről szól" – mondta akkor mosolyogva. Hat évvel később nem hogy élből elutasítja az angol címvédő érdeklődését, de kis híján rá is bólint, mert a Juventustól menekülve csak két klub dobhat neki mentőövet: a City és a United, végül utóbbihoz aláír. Miért? Mert más nem tudná állni brutális fizetési igényét úgy, hogy már több mint egymilliárd dollárt keresett a hivatásából, akarom mondani, szenvedélyéből. (Még így is jócskán elmarad Mészáros Lőrinctől, lám, mi magyarok futballsztár nélkül is köszönjük, jól vagyunk.)

Populista megközelítés béreken csámcsogni, de ha ez egy modern kori trendbe illeszkedik, akkor megér egy kitekintést. Pláne akkor, ha a szorgalom és motiváció mintaképéből az évek alatt egy fröccsöntött egoista félisten vált, aki egy klub számára legalább annyira jelent marketing lehetőséget, mint sportszakmai előrelépést. A kapitalizmus, a posztmodernitás és a közösségi média korának énközpontúsága benne és az őt kihasználni szándékozó wannabe nagytőkésekben egyesül. A Juventus 2018-ban fedezet nélkül fektetett be egy csillogó fogsorba és reklámszlogenbe, hogy odaülhessen az európai nagyfiúk asztalához. A kupakudarcok még belefértek volna, de a gazdasági csőd már elzárta a VIP-terembe vezető utat. A covid pedig csak felgyorsította az elkerülhetetlen bukást.

Milyen érdekes, hogy a futballtörténelem két legnagyobb alakja, Messi és Ronaldo is kapzsi klubvezetők ész nélküli pénzszórása miatt kénytelen egyesületet váltani, még ha utóbbi esetében ez csak közvetett eredmény. És hova mennek? A játék megmaradt romantikáját darabokra zúzva beállnak gazdag mágnások kirakatcsapataiba. A Juve-szakításhoz vezető eseményláncot alább igyekszünk felfejteni.

Nagyobbá vált, mint a klub

Már májusban lehetett sejteni, hogy lassan szedi a sátorfáját. Jelentős könyv-, vagyis elnézést, szuperkocsi gyűjteményét elszállíttatta torinói otthonából; az Inter elleni lecserélése után nem a kispadra csücsült, mint a többi csapattársa, hanem bevonult az öltözőbe; egy héttel később a Bologna elleni találkozót a padon töltötte, hogy aztán az Eb előtt Instagram-posztban sorolja fel legnagyobb egyéni eredményeit, majd köszönje meg mindenkinek ezt az utazást. Ez utóbbi már eléggé árulkodó volt. A Juventus pedig kezdett egy levakarhatatlan hősszerelmesre emlékeztetni, akit hiába aláznak meg, nem veszi a lapot és tovább nyomul.

A múzsa, a kedvenc azt csinálhatott, amit csak akart. Mikor Maurizio Sarri a Milan ellen levette a pályáról, a portugál dúvadként vonult az öltözőbe, mi több, a meccs vége előtt elhagyta a stadiont, így nem láthatta az őt váltó Paulo Dybala győztes gólját. Következmény? Semmi. Példamutatás a fiataloknak, hogy a legnagyobbak sem tehetnek meg mindent? Dehogy, hiszen épp arról szólt a Juventus–Ronaldo frigy, hogy előbbi csendben tűr, míg utóbbi mosolyog a szurkolók és szponzorok felé, mutogatja izmos testét és nem mellesleg ontja a gólokat. Ja, ha közben leesik egy Bajnokok Ligája serleg, az sem baj. Mint egy félresikerült házasság, amelyben az asszony elszenvedi a családfenntartó szeszélyeit, mert amíg kenyér van az asztalon, nagy baj nem lehet.

Ronaldo állítólag gyakran kihagyta és kritizálta Sarri taktikai megbeszéléseit és Andrea Pirlóval a kormányrúdnál sem változott sokat a helyzet. Márciusban néhány nappal a Porto elleni BL-kiesés után hiába lőtt mesterhármast a Cagliarinak, a találkozót követően nem állt szóba a sajtóval. Nem sokkal később a Milantól elszenvedett súlyos 3-0-s vereség másnapján nem edzett együtt a többiekkel, hanem Andrea Agnelli elnökkel és John Elkann tulajdonossal szponzori pofavizitre látogatott a maranellói Ferrari gyárba. Ez utóbbi nyilván nem az ő döntése volt, de hozzájárult ahhoz, hogy a szupersztár elveszítse az öltözőt, mert csapattársai úgy érezték: ő nem egy közülünk, hanem a nagy Ő. Csendben meg kell jegyezni, hogy Ronaldóhoz fogható futballista lehet, hogy a futballtörténelemben nem tűnt fel a pályán, de a csapatmorált azonnal aláássa, ha ennek érzékeltetéséhez különleges bánásmód is párosul.

A Gazzetta Dello Sport írt arról májusban, hogy Ronaldo kiközösítve érzi magát, mert a többiek megelégelték, hogy rá a covid-korlátozások sem vonatkoznak. Januárban barátnőjével, Georgina Rodriguezzel a courmayeuri hegyekbe utazott, pedig akkoriban Torinót csak munkaügyben vagy vészhelyzetben lehetett elhagyni. Nem derült ki, hogy a vezetőség ezt miért tolerálta. Pláne úgy kapott hangsúlyt a történet, hogy áprilisban három csapattársa tiltott időben (este 10 és reggel 5 óra között) házibulizott. Őket megbüntették és kihagyták a Torino elleni városi derbit, Ronaldo pedig érintetlenül megúszta az ügyet. Amikor Agnelli elnök 2018-ban szerződtette, nem csinált titkot belőle, hogy a portugál nem csak sportszakmai, hanem marketing igényeket is kielégít a Juventusnál. Lehet, hogy ha nem szent tehénként gondozzák és etetik, mind a Juve, mind Ronaldo jobban jár.

Amit hozott

Kiemelkedő pillanatokban nem volt hiány. A csúcs minden bizonnyal az Atletico Madrid elleni mesterhármasa, mikor a nyolcaddöntős párharcot 0-2-es állásról egymaga fordította meg a visszavágón. A bajnokságot kétszer nyerte meg a zebrákkal, igaz, előtte hétszer zsinórban megtette ezt a Juve, ez vélhetően nélküle is ment volna. A Serie A legértékesebb játékosának (MVP) választották, a klub történetében ő érte le leghamarabb a 100 gólt, összesen 134 meccsen 101-szer talált a kapuba. Elvitathatatlan, hogy egy gólérzékeny zseni, aki rengeteg szép pillanatot okozott a szurkolóknak.

Még csak ki sem kellett kocognia a gyepre, már aláírása után napokkal berúgta a kertajtót. Ronaldo előtt a Juventusnak körülbelül 49 millió közösségi média (Youtube, Twitter, Facebook, Instagram) követője volt, az aláírása után nem sokkal ez a szám megduplázódott, jelenleg közel 113 milliónál áll. Egy globális ikon jelenléte a szponzorokat is vonzotta, 2019 januárjában az Adidasszal hét évre szóló 357 milliós szerződést írtak alá, amely duplája a korábbi sportszergyártóval kötött megállapodásnak. A mezszponzor JEEP 28 millióval többet fizetett a klubnak. Már a portugál érkezése előtt egy évvel logót cserélt a bianconeri, nagyratörő terveikben egy világhírű brandet képzeltek el, amely népszerűségben és árbevételben felemelkedik a Real Madrid, Barcelona, Manchester United szintjére. A terv egyik sarokköve a CR7-project sikere lett volna.

Amit vitt

Andrea Agnelli elnök azzal a nem titkolt szándékkal szerződtetett egy világklasszist, hogy rövidtávú financiális fejlődéssel a következő Ronaldót már ne 33, hanem 23 évesen szerződtethessék, vagyis a nagyfiúk asztalához szerettek volna leülni. Ha ez a terv balul sül el, még mindig lehet majd takarózni egy Bajnokok Ligája-győzelemmel, amelyre 1996 óta fáj a foguk. Mint kiderült, a vezetőség mindkét területen súlyos pofonba szaladt bele. CR7-tel túlnyújtóztak a takarón, úgy is fogalmazhatunk: hirtelen akartak nagyot nyerni. Olyan ez, mint mikor a Pókerarcok című filmben a lepukkant Mike (Matt Damon) minden pénzét zsetonra váltotta és odaült a profi Johnny Chan asztalához, csak azért, hogy a világ egyik legjobb kártyását kiblöffölhesse. A főhősnek sikerült eljátszani a nagymenőt, a Juventus kabátzsebéből kilógott a kifli meg a parízer. 

Csak arra elment 100 millió euró, hogy elhozzák a Real Madridtól. Az első Ronaldo-szezon végén 40 milliós mínusszal zárt a klub, 2019 októberében 300 milliós tőkeemelésre volt szükség, amely Agnelli elmondása szerint olasz viszonylatban felmérhetetlenül nagy összes, de az európai elit szempontjából szinte aprópénz. A nagyságnak ára van, ugye. Nem tudni, hogy a befolyásos gazdagok klubjába meghívót kap-e a Juventus, ha nincs a pandémia. Csak a tavalyi szezon első felében már 113 milliós hiány keletkezett a költségvetésben, a fő részvényes (63.8%) EXOR 75 milliót dobott mentőövként, majd további 400 milliós tőkeemelést szavaztak meg. De csakúgy, mint a legtöbb nagy európai sztáregyesület, a Juventus is csak magát okolhatja a túlköltekezésért, mert senki sem szorított pisztolyt a fejükhöz, hogy fedezet nélkül 340 milliót (transzferdíj plusz fizetés) tegyenek kockára a Ronaldo-biznisszel.

De még csak nem is Ronaldo a bűnös: 60 milliós bérkerettel nem lehetsz vagány az átigazolási piacon, a sportigazgató, Fabio Paratici kénytelen volt ingyen szerződtethető játékosokat keresni: a kényszerpálya hatására érkezett – és megbukott – Emre Can, Adrien Rabiot, Aaron Ramsey, miközben távozott – és új klubjában is megdicsőült – Joao Cancelo, Leonardo Spinazzola és Moise Kean. Utóbb ez azért is fájó, mert lehetett volna pénz Paul Pogba vissza- és Sergei Milinkovic-Savic megszerzésére, mint ahogy nyáron magas bérigénye miatt nem került a klubhoz Gianluigi Donnarumma, aki a világ talán legtehetségesebb kapusa. A 22-es csapdája bezárult: mindent feltettek a világ legjobbjára, de nem jött a BL-siker, mert a magas gázsik és a bebukott újoncok miatt nem tudtak olyan minőségű udvartartást Ronaldo köré építeni, mint a Real Madridnál.                                             

Konklúzió

Ronaldo ontotta a gólokat, mindig kiváló fizikai állapotban volt, de már messze nem a régi nívón, tempóban és dinamikával kergeti a labdát. Hiába erőltetnék középre, befejező csatárnak, Ronaldo nem akarja feladni dominanciáját, rendszeresen kimegy szélre, elkéri a labdákat, lassítja a támadásokat, védekezése egyre lustább és lomhább, letámadásban alig hatékony. Nem véletlenül tört bele a bicskája három eltérő stílusú edzőnek, Massimiliano Allegrinek, Maurizio Sarrinak és Andrea Pirlónak. Sarri egyenesen edzhetetlennek nevezte a Juventust, nem tudta megvalósítani a korábban Napolinál látott könnyed, elegáns, ugyanakkor gyorspasszos játékstílust. Ahogy a füstölgő mister fogalmazott: Ronaldót nehéz irányítani. Hiába, köré csapatot lehet csak építeni. 

A zebrák izzadósak, szenvedősek, darabosak lettek – a szurkolók pedig háborogtak, a kötelező bajnoki cím sem elégítette ki őket. Az Ajax, Lyon és Porto ellen vérciki kiesni a BL-ből, de fontos leszögezni, egy szezont, majd egy érát nem egy párharc eredménye fogja meghatározni. Mint ahogy Ronaldót is balgaság volna a gólszámai, rekordjai alapján jellemezni. Egy házasság minőségét sem a jólét mértéke, vagy adott esetben a gyerekek száma határozza meg, mert a harmóniához kell türelem, megértés, párkapcsolati kémia, lemondás, bizonyos elvek feladása, stb. Ilyen minőségekben bizonyult gyengének az ötszörös aranylabdás. A CR7-project megbukott, méghozzá azért, mert Ronaldo túlnőtt önmagán, meghaladta a klubot, Dárius kincsének ígérete pedig megszédítette a Juventus vezetőit. Sutba dobtak hagyományt és esztétikát, all-int mondtak a trón ígéretére, győzött az a trend, amely gyors gazdagságot ígér, de az identitástól elidegenít. Ronaldo mondhat, amit akar: felfuvalkodott instagramos tirádáiból leszűrhető, számára a legfontosabb mindig a saját legendárium építése lesz, erre pedig – hozzá hasonló zsoldosokból – szinte lehetetlen vállalás jól működő csapatot építeni.

(Kiemelt fotó: Cristiano Ronaldo pózol az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása előtt Monacoba, 2019 augusztus 29-én. Fotó: Valery HACHE / AFP)