Jótékony hollandok és belgák

Tudjuk-e, hogy az első háborúban a semleges Hollandia missziós kórházat működtetett Budapesten? Johannes Kuyper volt miniszterelnök két lánya is dolgozott ott ápolónőként. Ők és a budapesti holland konzul hívták fel hazájuk Vöröskeresztjének figyelmét a vesztett háború, elvetélt forradalmak utáni, a gyermekeket különösen fájdalmasan érintő magyar nyomorra. Visszhangra találtak, a református és a katolikus egyház vette kezébe az ügyet. A budapesti partner az Országos Gyermekvédő Liga volt, amely szintén támaszkodott az egyházakra. „Ugyanakkor a magyar államnak az akcióhoz konkrét érdeke fűződött. A humanitárius fellépés az ország addig ismeretlen arcát mutatta meg. Nem a központi hatalmak tagjaként, vagy tanácsköztársaságként jelent meg, hanem szükséget szenvedő államként, amely gyermekeinek kér segítséget” – írta a gyermekvonatok történetéről nemrég megjelent kötetben Maarten J. Aalders holland egyháztörténész.

A holland egyházi bizottság 1919 végén kapott engedélyt, hogy 16 év alatti magyar gyermekek tíz hétre beutazhassanak. Ezt aztán húsz hétre módosították, de akadtak, akik még tovább maradhattak, és voltak, akik többször is kijutottak. Az akció furcsa mód nehezen indult, mert sok szülő féltette a gyerekét. A vonatok akkor öt nap alatt tették meg az utat, s aggódtak azért is, mert a vendéglátók által kért németnyelv-tudás túlnyomórészt hiányzott – nemkülönben az iskoláztatás. Működtek ugyan helyenként magyar pedagógusok, a gyerekek általában meglepően gyorsan megtanulták befogadóik nyelvét, olyannyira, hogy hazatérve az anyanyelvük használatával támadtak gondjaik.

A kicsiket – tudatosan – szerényebb körülmények között élő családoknál helyezték el, hogy ne legyen a hazatérés után nyomasztó a különbség. A védenceket, akiknek egyébként már a kiutazási költségeihez hozzá kellett járulni, általában őszinte szeretet vette körül. Olyannyira, hogy utóbb sok nevelőszülő kíváncsi lett a hazájukra. Különvonatukat az osztrák határ után az állomásokon ünnepségekkel fogadták, a Keletiben tizenötezer ember várta őket. „Bár a magyar ember nem kifejezetten jótékony, másokban értékeli ezt a tulajdonságot” – hangzott a budapesti holland követ jelentése.

Különösen tanulságos a ma annyit hiányolt európai szolidaritás szempontjából, hogy hogyan gyakorolta azt egy évszázaddal ezelőtt már Belgium is – amely röviddel azelőtt még az ellenségünknek számított. „A belgáknak halvány fogalmuk sincs Magyarországról. Azt hiszik, a német fajhoz tartozunk, és nyelvünk is német” – írta a brüsszeli magyar képviselet vezetője Csernoch János hercegprímásnak. Amikor a katolikus egyház Hollandia után Belgiumban is megkezdte a segélyprogram szervezését, ezért sem nagyon bíztak a sikerben. Ehhez képest négy év alatt 21 500 magyar gyereket fogadtak be belga családok „Mária országából” – azaz szigorúan csak katolikusokat és törvényes házaspárok gyerekeit. Míg az elsőket még úgy csempészték be holland területről, utóbb tömegek várták a vonatokat. Kis településeken az első külföldiek voltak. Jött is mindenki megnézni őket, s néha azt hitték, „kis feketét” látnak majd...

Egyébként szerepet kapott a magyar politikai érdek is. Az akció nyomán a hollandok után a volt ellenség, Belgium sajtója is sokat írt az igazságtalan trianoni békéről és a nyomorról, amelyet az Budapesten okozott. Érveltek a magyar ügyet pártolók azzal is, hogy a gyerekeket e helyzetben morális fertő fenyegeti, esetleg protestánsok vagy másként gondolkodók kezébe kerülhetnek – tárták fel Hajtó Vera kutatásai. Óvatos becslések szerint elérte a hatszázat azok száma, akik végleg Belgiumban maradtak. Úgy is, hogy hadiözvegy vagy újra férjezett anyjuk lemondott róluk, mert nem tudta vagy nem akarta vállalni az eltartásukat.

Az utolsó, a századik gyermekvonat 1926. április 17-én gördült ki a Keletiből. Ravasz László református püspök a keresztes hadjáratokhoz hasonlította az akciót. Hadjárathoz, „amely vér nélkül ért el csodálatos győzelmeket, mert egyszerű gyermeki élettel és lélekkel hódítja meg a külföld szívét”. A mérleg: ama tíz évben a Gyermekvédő Liga összesen 61 500 gyereket küldött hosszabb-rövidebb időre Nyugatra, kis számban még Angliába és Svédországba is.

A magyar kormány 1927-re leállította a gyermekvonatok finanszírozását, mondván: „Erős, független nemzetként már jót tudunk állni gyermekeinkért”. Mind a hollandok, mind a belgák ennek ellenére évekig utaztattak még gyerekeket csakúgy, mint Magyarországra látogató nevelőszülőket. Egyébként még az akció legelején nevezték el Vilma holland királynőről a Városligeti fasort. Amint a témakör vezető kutatója, Réthelyi Orsolya hangsúlyozza, a segélyprogram egyértelműen holland civil akció volt. Hogy támogatta-e a királyi ház egyáltalán az ügyet? Hozzáférhető források híján nem sikerült kideríteni. Mindenesetre már 1920 áprilisában sok ezer budapesti iskolás vonult Julianna, a kilencéves főhercegnő születésnapján a holland főkonzul gellérthegyi háza elé köszönetet mondani a hollandusoknak. A hágai királyi palotában látható a Magyar–Holland Társaság által adományozott, Róth Miksa műhelyében készített díszes üvegablak, rajta két, a királynő által védelmezőn átölelt gyermekalak. És ott van Michiel de Ruyter admirálisnak, a gályarabságra ítélt magyar protestáns lelkészek megszabadítójának a képe is, nemkülönben a jelenet, amikor Rákóczi Ferenc 1704-ben fogadja a holland követeket.

A második világháború után az Actio Catholica és a Vöröskereszt több száz gyereket tudott kiküldeni mind Dániába, mind Belgiumba, majd a „fordulat évének” egyházellenes hadjárata ennek is véget vetett. A rákosista sajtó minden alap nélkül állította, hogy „B-listás miniszteri tanácsosok, grófi csemeték, vezérkari tisztek gyerekeit viszik nyugati luxusnyaralásra”, arisztokraták és csendőr ezredes feleségek pedig csak azért kísérik őket, hogy Nyugaton maradjanak. A sajtókampány egyik fő hangadója Fehér Klára, a Szabad Nép munkatársa volt. A később népszerű szerzőről utóbb kiderült, hogy vallató is volt a politikai rendőrségnél. Szent-Iványi Domokos, a Magyar Közösség perének 15 évre ítélt fővádlottja megírta, hogyan verte a fejét Fehér a falba, „emlékezetét frissítendő”.

A nyugati gyermekvonatok indítását 1948 őszén betiltották. Történetüket magyar, holland, belga tudósok tovább kutatják. / Heltai András