A kelta tigris megtorpant

Leo Varadkar leköszönő ír miniszterelnök egy ideig a szerencse fiának érezhette magát. Az apai ágon indiai származású, meleg mivoltát nyilvánosan vállaló orvos-politikus harmincnyolc évesen került Írország élére. Népszavazások sorozatával formálta át a sokáig mélyen katolikus államot modern demokráciává. A minap megtartott parlamenti választások azonban – egyelőre legalábbis – ellehetetlenítették Varadkar kormányzati pozícióját.

2020. február 16., 12:14

Szerző:

Az eddigi kormányfő elfogadtatta az írekkel a melegházasságot, az abortuszt, megszüntette az istenkáromlás büntethetőségét. Kormányzása alatt szárnyalt a gazdaság, a hajdan Nyugat-Európa szegényházának tartott országot mostanában kelta tigrisként emlegetik gazdasági sikerei miatt. A Brexit révén pedig egy időre Európa egyik legtöbbet szereplő politikusa lett. Kitartó következetességgel verte le Theresa May brit miniszterelnök suta Brexit-tervezeteit. Elérte, hogy az EU vezetői alapelvként rögzítsék: mivel Írország az unió tagja marad, az Egyesült Királyság pedig kilép belőle, ezért a közösség a vitatott kérdésekben Dublin oldalára áll. Miniszterelnöksége legfényesebb órájának azt tartották, amikor a brit kormány 2017-ben kénytelen volt elfogadni, hogy semmiképp sem lehet ismét határellenőrzés a köztársaság és Észak-Írország között.

A Brexit elleni harca az uniós bürokraták, Párizs és Brüsszel sztárjává tette Leo Varadkart. A maradáspárti brit sajtó keserű iróniával emlegette, hogy mennyivel tehetségesebb kormányfő, mint a Downing Street 10.-ben akkor szerencsétlenkedő kollégája. De az egykori egészségügyi, majd szociális miniszterből lett Varadkar elfeledkezett arról, hogy az egyszerű ír emberek számára a mindennapi megélhetés fontosabb az európai egység magasztos gondolatánál. A neoliberális gazdaságpolitika árnyékában leépültek a közszolgáltatások, hosszúra nőttek a kórházi várólisták, drágult a lakhatás, magas (12 százalék fölötti) lett az ifjúsági munkanélküliség. Így a 2020 februárjában megrendezett parlamenti választások fő témája nem a Brexit, nem Leo Varadkar európai sikere, hanem a lakhatás, az egészségügy, a munkahely, a nyugdíj lett. Az otthoni szociális kérdések elhanyagolása megbosszulta magát, a miniszterelnök pártja (Fine Gael) elvesztette a választásokat. A vereséggel szembesülve a még mindig csak negyvenegy éves politikus be is jelentette, hogy nem próbálkozik koalíció összehozásával, hanem ellenzékben folytatja pályafutását.

Az Ír Köztársaságot hosszú évtizedeken át két párt, a liberális-konzervatív Fine Gael és a valamivel baloldalibb Fianna Fáil kormányozta. Fénykorukban a két párt együttesen a mandátumok 80 százalékát birtokolta az ír nyelven Dáilnak nevezett parlamentben. Most együtt is csak 45 százalékot tudtak elérni, vagyis más nyugat-európai országokhoz hasonlóan Írországban is elporladt a két nagy néppártra épülő rendszer. Varadkar pártja, a Fine Gael (Ír Család, más fordításban Ír Törzs), amely az Európai Parlamentben a Néppárt tagja, ezúttal csak a harmadik lett, 35 mandátummal. A Brüsszelben a liberális Újítsuk meg Európát frakció tagjaként politizáló Fianna Fáil valamivel jobban szerepelt, 37 képviselői hellyel. A párt neve meglehetősen romantikus, magyarra a Sors Katonáiként fordítható, de mára lényegében liberális erővé vált. A legutóbbi ciklus alatt kívülről támogatta Leo Varadkar kisebbségi kabinetjét, így annak bukása közvetve őket is megrendítette.

A választások győztesének egyértelműen a Sinn Féin (jelentése Mi Magunk) számít. Bár ugyanúgy 37 mandátumot kapott a 160 fős Dáilban, mint a Fianna Fáil, esetében ez komoly előretörést jelent. A Sinn Féin erősen baloldali és erősen nemzeti párt. Az EP-ben az Európai Baloldal (korábbi nevén a kommunista) frakció tagja. Elkötelezett híve az ír sziget újraegyesítésének, és a sziget mindkét részén jelen van. A külvilág sokáig elsősorban azt tudta róla, hogy az IRA, azaz az Ír Köztársasági Hadsereg politikai szárnya, és egyes vezetői Észak-Írországban a fegyveres harcokban is részt vettek. Északon sokáig az a Gerry Adams volt a legismertebb arca, akit a brit hatóságok terrorcselekményekkel is megvádoltak. Adams egyike volt azoknak az Észak-Írországban megválasztott képviselőknek, akik nem foglalták el helyüket a brit parlamentben, így tiltakozva hazájuk „megszállása” ellen. Bár a Sinn Féin jelenleg is tovább folytatja a Westminster bojkottját, Észak-Írországban megpróbálkozott a britbarát erőkkel való koalíciós kormányzással.

A Sinn Féin déli szárnyáról eddig kevesebbet hallottunk, hiszen IRA-kapcsolata miatt sokáig megvetett pária volt az Ír Köztársaságban. Az északon dúló véres polgárháború idején csak egy százalék körüli eredményt ért el délen. A köztársaság lakóinak többsége elvben ugyan támogatja az ír egység gondolatát, de ezt nem tartja politikai prioritásnak. Sőt ha a szegényebb Északkal való egyesítés miatt magasabb adókat kellene fizetniük, akkor többen elleneznék, mint támogatnák.

A Sinn Féin délen most azért tudott megerősödni, mert, bár nem adta fel az újraegyesítés gondolatát, kampányát a szociális kérdésekre hegyezte ki. Joggal mutatott rá a lakhatási költségek nyomasztó emelkedésére, az egészségügy rossz helyzetére, és az európai trenddel szemben nem a nyugdíjkorhatár emelését, hanem csökkentését (66-ról 65-re) ígérte meg. A fiatalok között lényegesen jobban szerepelt, mint a két hagyományos párt. Továbbra is szeretne egy népszavazást a sziget egyesítéséről, de csak 2025-re íratná ki, amikorra a Brexit és az esetleges skót függetlenség hatása valóban érezhetővé válna. A párt sikerében kiemelkedő szerepe volt annak, hogy Mary Lou McDonald személyében olyan dinamikus női vezetőt talált, aki már nem az IRA fegyveres merényleteire, hanem a szociális kérdésekre emlékezteti a szavazókat.

Mivel a parlamentben egyik nagy párt sem szerzett 23 százaléknál több mandátumot, és összesen tíz párt képviselői ülnek benne, a kormányalakítás előreláthatóan nehezen fog menni. Leo Varadkar pártja egyértelműen nemet mondott a Sinn Féinnel való koalícióra, míg a Fianna Fáil valamivel bizonytalanabb ebben a kérdésben. A két hagyományos párt természetesen egymással is kormányt alakíthat, de ez könnyen tovább erodálhatná a táborukat, még népszerűbbé téve a politikai elit által „kitaszított” Sinn Féint. Azt sem lehet kizárni, hogy spanyol módra néhány hónap huzavona után újabb választásokat kell kiírni.

Bár a magyar közgondolkodásban a nacionalizmus a jobboldalhoz kötődik, a Sinn Féin a Skót Nemzeti Párttal, a katalán köztársasági erőkkel és más kisebb pártokkal együtt a nemzeti függetlenség és a társadalmi egyenlőség elvét egyszerre képviseli – legalábbis programjában, hiszen valódi hatalomra még egyikük sem jutott. / Hegyi Gyula