A Fodor

Az ízlés maga az ember, s ha az ember olyan területen dolgozik, ahol sok más ember ízlését formálhatja, akkor a felelőssége szinte mérhetetlenül nagy lesz. Fodor Imre televíziós szerkesztő, producer emellett jó ember is volt. Olyan „szaki”, akiből egyre kevesebb szaladgál már a Földön. Nem a tanult ismeretei, hanem a gyerekkorától magába szippantott ember- és művészetszeretete, az alkotó elme iránti hódolata tette alkalmassá arra, hogy maga is alkosson. Nem elsősorban egyedi műveket, hanem műveket alkotó csapatokat. Fodor Imre szótlan kapitánysága alatt a televízió utolsó, még a kulturális missziójának éppen megfelelő két évtizedének értékmentő korszakát élhette meg. Tavalyi halálával el is tűnt ez a korszak.

A nagy Fodor Imre, a papa, a József Attila Színház legendás igazgatója volt. Szűkszavú megemlékezések maradtak csak fenn róla, de mindegyik azt emeli ki, hogy ő teremtette meg e színház kultúráját. Nem egyedi darabok, nem a társulat egy-egy sikere vagy bukása, hanem egy műhely kultúrájának kialakítása kötődik a nevéhez. Ezt a képességét örökölve, mellette, színházi emberek között nőtt fel a fia, akinek olyan regiszterek képződtek az emlékezetében, amelyekben egymást követő nemzedékek legnagyobb művészei hagytak nyomokat. Tőle korban felfelé és lefelé a legtöbbjüket személyesen ismerte, és első szavára mentek az általa menedzselt művészeti, kulturális vagy szórakoztató tévéműsorokba. Akkor is mentek, amikor a 2000-es évek vége felé már arra sem jutott pénz, hogy egy-egy új produkcióhoz új díszletet tudjanak gyártani. Régi műsorok raktárból előráncigált bútoraiból, háttereiből állt össze a stúdiókép, persze a néző nem is sejtette, hogy például az egyik könnyűzenei program attribútumait egy több évtizede megszüntetett népzenei műsor paneljeiből eszkábálták össze.

Kevés szóval instruálta a munkatársait, de mindig érezni lehetett, mit kíván, mit képzel az adott szerepről, műsorról. Néma igazodási pont volt, ezért működött jól a vezetése alatt minden csapat. Ha bedobta valaki egy régi színész vagy rendező nevét, azonnal volt róla egy-egy története. Fejből tudta, ki, mikor, milyen produkcióban szerepelt, ilyen memóriájuk csak a sportriportereknek van.

Amikor 2010 körül elérte a Magyar Televíziót az újabb politikai változás szele, és lassan kezdték kivonni a politikai műsorokból az ismert arcokat, nem is volt titok, hogy halállisták készülnek. A tervezett felmondások indoka az lett volna, hogy sajnos az intézmény az új struktúrában nem talál megfelelő munkát számukra. Ekkor történt, hogy Fodor Imre a szórakoztató műsorok főszerkesztőjeként átvett néhányunkat, azonnal megbízott ilyen-olyan műsorok vezetésével, s mivel a foglalkoztatásunk így megoldódott, ideig-óráig maradhattunk. Az esti politikai hír- és vitaműsorok arcai kulturális programajánló és szórakoztató produkciókban jelentek meg. Elég vicces volt, bár senkinek nem támadt kedve nevetni e szánalmas helyzeten. Fodor több mint egy évig tartotta a hátát, nem engedett a vezetői nyomásnak, s csak akkor tudtak megszabadulni tőlünk, amikor az új politikai ízlésvilághoz igazodva menthetetlenül és végérvényesen lecsupaszították az MTV műsorkínálatát.

Sokan lehetünk büszkék arra, hogy ebben a kavarodásban egy kőkemény értékrendű főnök, Fodor Imre irányítása alatt fejeztük be televíziós pályafutásunkat. Én legalábbis örökké hálával gondolok rá, és mindig is számítok néma instrukcióira, ha onnan, fentről küld olykor-olykor egyet. / Rózsa Péter