Már lehet fizetni a qvikkal, így alkalmazható a módszer Magyarországon
Az információk szerint, háromféle módon lehet fizetni Magyarországon a qvikkal.
Pénteken hivatalosan is bevezették Magyarországon a qvik azonnali fizetés rendszerét, elsőként egy CBA üzletben lehetett fizetni a módszerrel. Az étesülések szerint, a hazai Laurel retailinformatikai cég Raiffeisen Bank közös fejlesztésével jelenleg 9 magyar tulajdonú üzletben lesz elérhető, derült ki az Infostart cikkéből.
Így lehet fizetni a qvikkal a hazai üzletekben
A lap cikkéből kiderül, hogy január 24-én debütált az új fizetési módszer hazánkban. Elsőként a CBA Budapest IV. kerületében lévő Munkásotthon utcai Príma üzletben fizettek vele. A fizetési rendszert a tavaly bocsátotta rendelkezésre a Magyar Nemzeti Bank, és a hazai Laurel retailinformatikai cég Raiffeisen Bankkal közös fejlesztőmunkája révén kezdhet el terjedni. Az MNB 2024. szeptember 2-án indította el és szabványosította a qviket. Az informatikai cég azóta országszerte több mint 6000 pénztárgépen futó Laura kasszaszoftverén tette lehetővé annak a használatát. Ezzel megnyitotta az utat a módszer terjedése előtt.
A qvik három fizetési módszert tesz lehetővé. Elsőként is a vásárló leolvashatja a telefonjával a pénztárgépen megjeleníthetett QR-kódot. Ez generál egy fizetési tranzakciót, ez a jóváhagyás után végbe is megy. A másik módszer, hogy a pénztárgép NFC eszközön sugároz fizetési igényt. Abban az esetben, ha a kassza már „ismeri a vásárlót”, például van törzsvásárlói kártyája, vagy akár az eNyugta regisztráció alapján, lehetőség van fizetési kérelmet is küldeni, így a számla kiegyenlítése minden interakció nélkül, azonnal megtörténik.
A Laurel azt közölte, hogy a módszer biztonságos, mivel például még bankkártyára sincs hozzá szükség. Emellett fontos, hogy az újonnan bevezetett fizetési módszer teljesen díjmentes. A kereskedőknek is előnyük származik belőle, mivel kártyás fizetésnél számottevően kedvezőbb díjszabása van és a bankszámlán azonnal megjelenik a pénz, valamint nagy különbség, hogy nincs hozzá szükség terminálra.
Korábban már a 168.hu is írt a módszerről, aminek egyik nagy előnye, hogy jobban véd a csalóktól. Legnagyobb előnye egyértelműen a csalókkal szembeni védelem, a tranzakció-biztonság. A tranzakciók jóváhagyása egy ismert banki felületen keresztül történik, az ügyfél látja az összeget és a címzettet is, és nem kell érzékeny banki adatokat megadnia.
A tranzakció jóváhagyása előtt lehetőség van egy végső ellenőrzésre, és a tranzakció elutasítása sem bonyolult, ha az ügyfél meggondolja magát. A szolgáltatás rendszerét magyar cégek üzemeltetik és a felhasználók adatai is országhatáron belül maradnak.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)