Állampapír: most érdemes venni belőle, hogy nagyot szakíthassunk

Bár a 2029/N BMÁP jelzésű állampapír január végéig még szabadon vásárolható, a pénzügyi szakértők máris azt találgatják, hogy mi következhet a teljes kamatkifizetés után.

2025. január 27., 11:12

Szerző:

Ahogyan arról korábban – Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzése alapján – megírtuk, több mint 800 ezer megtakarítónak 1700 milliárd forint kamatot fizet ki a kormány, amiből 1300 milliárd forint kapcsolódik a Prémium Magyar Állampapírhoz (PMÁP). Emellett a poszthoz csatolt táblázatból az is kiderült, hogyan alakul majd a teljes állampapír-állománynál, illetve a mostanában kamatot fizető PMÁP-nál az állomány megoszlása.

Röviden: 

  • Közel 300 ezer ügyfélnek 1-5 millió forint közötti, 165 ezernek 5-10 millió forint közötti, 163 ezer embernek pedig 10-25 millió forint közötti állampapírban tartott megtakarítása van;
  • Legfeljebb 50 millió forintnyi állampapír-megtakarítása 787 178 befektetőnek van, 50 millió feletti pedig 34 884 ügyfélnek;
    A maximum 50 milliós állampapír-megtakarítók tartják a teljes lakossági állampapír-állomány 61 százalékát, összegében 6613 milliárd forintot. A maradék, közel 40 százaléknyi állomány az 50 milliónál többet tartók kezében van;
  • A lakossági állampapírokkal rendelkezők kétharmadának van PMÁP-ja, eszerint a mostani PMÁP-kamatfizetések több mint 550 ezer embert érintenek;
  • PMÁP-ban 525 281 befektetőnek van legfeljebb 50 milliója, 50 millió feletti pedig 25 110 fő tart ilyen eszközt;
  • Egymilliárd forint feletti állampapír-állománnyal összesen 209 befektető rendelkezik (összesen 457 milliárd forint értékben). A milliárdos állampapírtartók 74 százaléka prémium állampapírban tart ilyen rengeteg pénzt.

Ez várható az állampapírok kamatainak kifizetése után

Bár még a 2029/N BMÁP nevű állampapírt január végéig még meg lehet vásárolni, pénzügyi szakértők máris azt találgatják, hogy mi következhet a teljes kamatkifizetés után. A Bankmonitor 500 fős, nem reprezentatív felmérése alapján a PMÁP idén várható 1200 milliárd forintos kamatfizetéséből 453 milliárd forintból vehetnek újra állampapírt. Emellett a 6500 milliárd forint nem lejáró megtakarításból is visszaváltanának mintegy 4835 milliárd forintot, amiből pedig 2115,5 milliárd forint összegben vásárolnának valamilyen másfajta állampapírt.

Kérdés – írja a Bankmonitor –, hogy a BMÁP kamatemelkedése miatt megemelkedhet-e azok aránya, akik mégis inkább visszaforgatnák pénzüket az államhoz. A portál szakértői szerint ezen automatikus átárazódás nem befolyásolja érdemben a befektetői döntéseket. Megjegyezték azt is, hogy bár a jövő hónapban érkezhet újabb bónusz állampapír, és annak feltételei és kamata érdemben befolyásolhatja még a befektetők döntését.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: IGOR STEVANOVIC / SCIENCE PHOTO LI / IST / Science Photo Library via AFP)

11:48

Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy Györgyöt búcsúztatta a Lámfalussy-konferencián, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. Beszédében kitért a magyar gazdaság állapotára, az erősödő középosztályra, és az euró bevezetésének megfelelő időpontjára is.